
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Menczer Tamás pénteken Facebook-videóban reagált a magyar miniszterelnököt és családját érintő fenyegetésekre, azok megkérdőjelezésére.
Először azt mondták a balliberális oldalon, hogy ilyen nincsen, ez nem is így van, ez mesterséges intelligencia, aztán ezt már nem tudták tartani, mert ez az ukrán tábornok nagyon népszerű, több millió feliratkozóval rendelkező ukrán YouTube csatornákon többször elismételte ezeket a mondatokat
- kezdte gondolatait a politikus.
A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy mikor ez már világos volt, hogy ez nem mesterséges intelligencia, hanem ez valóban megtörtént, akkor meg azt mondták, hogy nem is fenyegette meg valójában a miniszterelnök gyerekeit és unokáit.
De megfenyegette az ismert videóban is. Hadd hozzak ide még egy idézetet ettől az embertől
- mondta.
Egyúttal figyelmeztetem - írja a tábornok - Orbánt, Ficót és Ukrajna többi ellenségét, hogy a Mennyei Karma (Ukrajna ellenségeinek likviditálására létrehozott fedett szervezet) és a Bumeráng a saját törvényei szerint működik, akárcsak a keresztény vallásban az átok. Nekik is, mármint Orbánnak is és Ficónak is vannak gyermekeik és unokáik. Így sorolja a neveket, majd azt írja Tragikus sorsuk és hozzátartozóik sorsának enyhítése érdekében javasolja, hogy térden állva könyörögjenek az ukrán népnek. Tehát tragikus sorsuk és hozzátartozóik tragikus sorsának enyhítése érdekében.
Menczer Tamás szerint egészen világos, amit ez az ukrán titkosszolgálati tábornok mond, életveszélyesen többször megfenyegeti a magyar miniszterelnök gyerekeit és unokáit. És amikor őt fenyegeti, mindannyiunkat fenyegeti, mert bele akarnak tolni bennünket a háborúba.
Álljon oda minden magyar Orbán Viktor mellé!
- hangsúlyozta.
Nyitókép: MTI

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter