
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Egy kiterjedt nemzetközi hálózat pénzeli és koordinálja a magyar baloldalhoz köthető szereplőket, újságírókat, aktivistákat és NGO-kat. Ez a hálózat a Biden-kormányzat végével nem ért véget, csak mára Brüsszel vette át Washington helyét: ugyanaz a hálózat, amely 2022-ben a baloldali összefogás kampányát segítette, most a Tiszát segíti. Céljuk a nemzeti kormány megbuktatása, hogy helyére egy brüsszel- és ukránbarát ügynökkormányt ültessenek - olvasható az összegzésben.
A kormány megbízásából elkészült László András kormánybiztos jelentése a Biden-kormányzat magyarországi politikai befolyásolási tevékenységéről. A jelentés részletesen feltárja azt a nemzetközi korrupciós hálózatot, amelyen keresztül az amerikai baloldal - Joe Biden elnöksége alatt - politikai és pénzügyi eszközökkel avatkozott be a magyar választásokba, és támogatta a nemzeti kormány megbuktatására irányuló törekvéseket. A "guruló dollárokat" balliberális szerkesztőségek, újságírók, civil szervezetek és aktivista hálózatok finanszírozására fordították a nemzeti kormány elleni fellépés érdekében - közölte a tárca.
Mint írják, Magyarország évek óta kiemelt célpontja a külföldi beavatkozásnak, a külföldi finanszírozás mértéke jelentősen megugrott. Az USAID szervezeten keresztül 2022 és 2025 között legalább 3,5 milliárd forinttal támogatták a magyar baloldali szervezeteket, újságírókat és közvetítőket. A guruló dollárok a baloldal 2022-es választási veresége után sem álltak le, a "dollárbaloldal-botrány" ellenére az amerikai baloldal állandó beavatkozásra rendezkedett be. Az akkor kiosztott források ma is jelentősen segítik a hálózat működését.

A közlés szerint a pénzek egy kiterjedt nemzetközi közvetítőhálózaton keresztül érkeztek Magyarországra. A finanszírozásban kulcsszerepet játszott az amerikai külügyminisztérium, a National Endowment for Democracy (NED), valamint a Soros-hálózathoz köthető szervezetek. A pénzelosztó hálózatban számos nemzetközi szervezet kulcsszereplő, többek között a German Marshall Fund és a Globsec.
Ez utóbbi különösen figyelemreméltó, hiszen Orbán Anita is a Globsectől érkezett a Tisza Párthoz. Ezek a szervezetek nemcsak finanszírozzák, hanem koordinálják is a magyarországi beavatkozási tevékenységeket. Szintén a hálózat része a tiszás ügynökbotrányban érintett Panyi Szabolcs is, akinek tevékenységét több csatornán keresztül finanszírozzák külföldről
- tartalmazza az összegzés.
A közlemény szerint László András felhívja a figyelmet, hogy bár a Trump-kormányzat leállította az USAID programjait és megszüntette a szervezetet, a korrupciós és ügynökhálózat nem szűnt meg, csak új finanszírozási forrásokat keres, immár elsősorban Brüsszelben. Az Európai Bizottság ma hasonló programokon keresztül sok esetben ugyanazokat a szervezeteket támogatja, amelyek korábban a guruló dollárokból is részesültek.
A külföldi beavatkozás és finanszírozás ma is egyértelmű, csak Brüsszel vette át Washington helyét, és ugyanaz a korrupciós és ügynökhálózat most a Tiszát segíti
- olvasható a közleményben, amely szerint a jelentés a kormany.hu oldalon hamarosan olvasható.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár