
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Ukrajna Belügyminisztériuma közölte, hogy bekéretik Magyarország ügyvivőjét, miután hazánk kiszabadította az orosz hadifogságba esett magyarokat – számolt be róla az RBC-Ukraine. A kárpátaljai férfiakat Zelenszkijék kényszersorozással vitték a frontra. Ukrajna nem hálás.
A minisztérium szerint értesültek olyan nyilatkozatokról, amelyek több ilyen fogoly állítólagos átadásáról szóltak, azonban Ukrajna erről semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott.
A tárca közlése szerint a magyar diplomatát arra kérik majd, hogy adjon hiteles és ellenőrizhető információkat az ügyről. A közlemény szerint Ukrajna azt is kérni fogja, hogy kapcsolatba léphessen azokkal az emberekkel, akiket visszaszállítottak – számolt be a United24 Media.
Hozzáférést követelnek a két kényszersorozott magyarhoz.

Az egyik most kiszabadított hadifogoly – egy ukrán–magyar kettős állampolgár – egy videóüzenetben beszélt arról korábban, hogy erőszakkal vitték el a frontra , ahol megsérült, majd orosz hadifogságba került. A férfi azt mondta, az ukrán hatóságoktól nem kapott segítséget, és Orbán Viktor miniszterelnöktől, valamint Szijjártó Péter külügyminisztertől kért segítséget, hogy hazajuthasson Magyarországra.
Román Albert vagyok. 1978. augusztus 22-én születtem Ungváron. Ukrán-magyar állampolgár vagyok. Kettős állampolgár vagyok. Orbán Viktorhoz, illetve Szijjártó Péterhez szeretnék fordulni azzal a kérelemmel, hogy menekítsenek ki engem innen, mert orosz hadifogságba kerültem. Az ukrán TCK emberei elszállítottak akaratom ellenére a frontra, ahol sérülést szenvedtem, két hétig feküdtem sérülten. Az ukrán hatóságokat hiába kértem, könyörögtem, nem segítettek rajtam, nem evakuációt, az orosz katonák segítettek ki.
– hangzik el a videóban.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közösségi oldalán a kiszabadított magyarokkal kapcsolatban azt írta:
Küldetés teljesítve! Isten hozta Magyarországon Csabát és Albertet!
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár