
Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Úgy tűnik, Magyar Péter és a Tisza kezéből végleg kicsúszott a kezdeményezés. Az Ukrajna-tematikával a Fidesz-kampány lendületet vett, át tudta venni a témameghatározást a Tisza Párttól – jelentette ki Nagy Attila Tibor politikai elemző kedden az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában. A műsor első felében Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője arról beszélt, hogy a magyar kormány bizalmatlan az ukrán vezetéssel szemben, ezért a miniszterelnök jól döntött, hogy csak az olajszállítás újraindulását követően hajlandó tárgyalni az Ukrajnának nyújtandó kilencvenmilliárd eurós hitel átengedéséről.

A szakértő kifejtette, az Európai Bizottság politikai taktikázással próbálja elérni, hogy az uniós csúcstalálkozón Orbán Viktor ne vétózza meg a kilencvenmilliárd eurós hitelt, amit Ukrajnának akarnak nyújtani. A magyar miniszterelnök azonnal reagált erre, és azt mondta, hogy nem sétál bele a csapdába – közölte Pócza István, aki hozzátette: ezért mondja azt a miniszterelnök, hogy
először bizonyítsanak az ukránok, érkezzen az olaj, és utána fog majd lépéseket tenni a magyar kormány.
Az elemző emlékeztetett rá, Volodimir Zelenszkij elnök egyszer már elmondta, nem akarja helyreállítani a Barátság vezetéket. Bár az Európai Bizottság azt kommunikálja, hogy a tagállamok olajellátása, energiaellátása az elsődleges, a szlovák sajtóban kiszivárgott hírek szerint a jelenlegi helyzet tökéletes számukra. Ezzel úgy ítélik meg, hogy gyengíteni tudják a magyar kormányt – tette hozzá. Pócza István szerint
A magyar kormányfő reakciója azonban erre az, hogy csak ő tud szembeszállni ezzel a politikai zsarolással. A szakértő rámutatott, a kilencvenmilliárd eurós hitelről szóló döntés azért sürgős Ukrajnának és Brüsszelek, mert Kijev kifogy a pénzből. Brüsszel és Zelenszkij elnök azt várja a Tisza Párttól, hogy hozzájárul Ukrajna finanszírozásához, katonai támogatásához és megtörténik az orosz energiáról való leválás.

A műsor második felében Nagy Attila Tibor politikai elemző arról beszélt, hogy az Ukrajna-tematikával a Fidesz kampánya lendületet vett, át tudta venni a témameghatározást a Tisza Párttól, „ám kérdés, hogy ez az állami közszolgáltatásokkal elégedetlen szavazókat meggyőzi-e”. A Fidesz most, a hajrában pörgeti fel a kampányt, „vajon nem lőtte el túl korán a puskaporát Magyar Péter?” – tette fel a kérdést.
Hozzátette, korábban a kórházak állapotával vagy a Szőlő utca ügyével Magyar Péter tudott témákat meghatározni, de ő azokban a témákban, ahol a kormány otthonosan mozog – geopolitikai helyzet, kül- és energiapolitika – inkább nem nyilvánul meg;
főként az emberek mindennapi életét érintő és irritáló témákat hozza fel beszédeiben.
Nagy Attila Tibor elismerte, hogy miközben az uniós vezetők 2027 végéig, addig a Tisza csak 2035-ig akar leválni az orosz energiáról, „itt van némi ellentét a két narratíva között” – jegyezte meg. Hozzátette, a Tisza külpolitikai ismeretei „még fejlesztésre szorulnak”, Orbán Anita „még gyengécske”.
Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a Békemenet óriási lendületet adott a Fidesz kampányának, Orbán Viktor mellett Lázár János is járja az országot, míg a Tisza kampánya csak egy szereplőre épít. Az elmúlt napok fideszes tömegrendezvényei alapján kijelenthető, hogy
Orbán Viktor tömegeket tud megmozgatni, és „nincs kiábrándultság a jobboldalon”
– közölte a vezető elemző.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Kaposvár és Eger is a béke és Orbán Viktor mellett áll, most Dunaújvároson a sor

Orbán Viktor: Egy új korszakban élünk

Ukránpárti cenzor korlátozza a tartalmakat a Facebookon

Orbán Viktor: Baj van a toronyban odaát, a tiszásokat már megérintette a vereség szele

Orbán Viktor: Ha nem a nemzeti kormány marad, kifosztanák a magyar családokat

Szijjártó Péter: az olcsó orosz kőolaj nélkül háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája

Beismerés: a Tisza közvéleménykutatója szerint Magyar Péter elutasítottsága jelentős a pártnélküliek körében

Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból