
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

Az olasz kormányfő a belügyi hatóságok és a titkosszolgálatok hétfői nemzetbiztonsági egyeztetése után nyilatkozott a Canale 5 olasz tévécsatorna híradójának (TG5), hangsúlyozva, hogy minden lehetséges erőt és eszközt bevetnek az esetleges terrorveszéllyel szemben. Giorgia Meloni úgy vélte, hogy az iráni konfliktus egyik következménye az iszlám fundamentalizmushoz kötődő terrortámadások újraindulása lehet magányos elkövetők merényleteivel.
Az iráni konfliktus kirobbanása óta adott első interjújában az olasz miniszterelnök aggasztónak nevezte a harcok szélesedését, ezért a diplomáciai csatornák működésének erősítését szorgalmazta a hirado.hu cikke szerint.
A TG5-ben Meloni a „káosz időszakáról” beszélt, hozzátéve, hogy a Ciprust ért iráni dróntámadás bizonyítéka annak, hogy a háború Európát is elérheti.
A cél az, hogy a válság ne terjedjen tovább, de a helyzet semmit nem javulhat, ha Irán nem állítja le a Perzsa-öböl országai elleni teljesen indokolatlan támadást
– jelentette ki Giorgia Meloni.
Megjegyezte, ostobaság azt gondolni, hogy „ami rajtunk kívül történik, az bennünket nem érinthet.” Hozzátette, nem engedhető meg, hogy a jelenlegi iráni rezsim nagy hatótávolságú atomrakétákkal rendelkezzen.
A Matteo Piantedosi belügyminiszter vezette közrendi és nemzetbiztonsági tanácskozás közleménye szerint Olaszországban
Közöttük vannak Izrael és az Egyesült Államok képviseletei és más intézményei, de megerősítették a biztonsági intézkedéseket a konfliktus által érintett többi ország olaszországi épületeinél is. Antonio Tajani külügyminiszter bejelentette, hogy
Tajani adatai szerint több mint hetvenezer olasz állampolgár kérhet segítséget a hazatéréshez.
Kapcsolód tartalom:
Orbán Viktor: Magyarország békéje és biztonsága a legfontosabb, ezért a Védelmi Tanács folyamatosan ülésezik
Nyitókép: Shutterstock

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök