
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

A hatóságok szerint két páncélozott pénzszállító jármű 40 millió eurót, 35 millió dollárt, valamint 9 kilogramm aranyat vitt volna Ausztriából Ukrajnába. A Terrorelhárítási Központ (TEK) egysége vonta ki az ukrán aranykonvoj szállítójárműveit – melyen ott volt és az ukrán akciót vezette Gennagyij Kuznyecov az SBU terrorizmusellenes központjának volt vezérkari főnöke –, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzmosás bűncselekmény gyanújával folytat büntetőeljárást az ügyben. A magas rangú ukrán tábornok személyére egy román oknyomozó újságíró, Iosefina Pascal hívta fel a figyelmet – írta a Tűzfalcsoport a közösségi oldalán.

Csütörtökön hét ukrán állampolgárt, köztük egy egykori ukrán titkosszolgálati tábornokot, és két páncélozott pénzszállító autót állítottak elő a TEK kommandósai, és a letartóztatottak Ausztriából tervezetten Ukrajnába, összesen
A szállítmány irányításáért egy egykori ukrán titkosszolgálati tábornok, Gennagyij Kuznyecov felelt, akit az embereivel együtt a pénteki nap folyamán kiutasítottak az országból. Az oknyomozó román újságíró kiderítette, hogy az SBU tábornoka 2014–2015-ben az SBU „Alpha” különleges műveleti egységéhez tartozott, miután
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) feladata az állambiztonság védelme, a kémkedés és terrorizmus elleni fellépés, valamint az alkotmányos rend védelme.
A 2019–2020-as vizsgálatok kimutatták, hogy Kuznetsov Andrij Jermak közeli munkatársa volt. Az akkori publikációk azzal vádolták őket, hogy a fogolycseréket jövedelmező „üzletté” alakították, amelyben
Kuznyecovot külön súlyos vádakkal is meggyanúsították, miszerint együttműködött az orosz FSB-vel, és az ATC egy részét az FSB előőrsévé alakította. Ukrajnában „Sobacsnyik” (kb. „Kutyás”) néven ismerik, mivel ismert a vadászkutyák iránti lelkesedése. A román újságíró kitér arra is, hogy:
A nagy kérdés továbbá az szerinte, hogy miért lenne ez a kétes hírszerző felelős egy ilyen gyanús, hatalmas összegű pénzátutalásért. Hány hírszerző ügynökség tábornokáról hallottál már, aki ilyen típusú műveletekben vett részt - tetti fel a kérdést Iosefina Pascal.
Az aranykonvoj és a kísérők lekapcsolása:
Nyitókép: Tűzfalcsoport X-oldala

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!