
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Fekete-Győr levelében azt állítja, hogy a közelgő magyar választás „történelmi jelentőségű”, és szerinte a tét nemcsak a belpolitikai erőviszonyok alakulása, hanem a NATO keleti szárnyának biztonsága is.
A politikus a levélben azt írja, sajtóértesülések szerint orosz katonai hírszerzők érkeztek Budapestre, akik állítólag befolyásolási műveleteket hajtanának végre. Állítása szerint az akciót a Kreml egyik kulcsfigurája, Szergej Kirijenko irányítja.
Fekete-Győr szerint, ha ezek az információk igazak, akkor komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek a NATO számára. A levélben azt sugallja, hogy a magyar kormány tudhat az orosz jelenlétről, sőt szerinte akár haszonélvezője is lehet annak.
A Momentum alapítója a NATO vezetőit arra kérte, hogy nyilvánosan lépjenek fel az ügyben, és hívják fel a figyelmet a feltételezett orosz beavatkozásra.
Indoklása szerint erre azért lenne szükség, mert a választásokig már csak 35 nap van hátra, így szerinte nincs idő a hagyományos diplomáciai egyeztetésekre. Úgy véli, egy nyilvános NATO-állásfoglalás csökkenthetné a külföldi beavatkozás lehetőségét.
Fekete-Győr szerint a NATO nyílt megszólalása jelzés lenne a nyugatbarát magyarok felé, hogy nincsenek egyedül.
A politikus azt írja: Magyarország szerinte nem azonos a jelenlegi kormánnyal, és a magyarok többsége továbbra is a nyugati szövetségi rendszerhez akar tartozni.
Magyar Péter kampányának segít
Elemzők szerint azzal, hogy egy magyar politikus nemzetközi katonai szövetséget kér fel a magyar belpolitikai helyzet kommentálására, komoly kérdéseket vet fel a szuverenitás és a választásokba történő külső beavatkozás kapcsán. Ha a NATO vagy más nyugati szereplők ugyanis megszólalnának, az nemzetközi nyomást helyezhetne a kormányra, ami az ellenzék narratíváját erősítené a kampányban. Fekete-Győr levelében többször hangsúlyozza a nyugatbarát magyarok támogatását. Ezzel gyakorlatilag azt az üzenetet erősíti, hogy a választás tétje: a Nyugat vagy az orosz befolyás. Ez pedig szintén segítheti Magyar Pétert és a Tisza Pártot, akik magukat a nyugati szövetségi rendszer politikai képviselőjeként próbálják bemutatni.
Mindez pedig felvet egy alapvető kérdést: elfogadható-e, ha egy magyar politikus külföldi szervezetek nyilvános beavatkozását kéri a hazai politikai küzdelemben.
A nyitókép illusztráció (Fekete-Győr András Facebook oldala)

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!