
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A közeli-keleti háborúban az elmúlt napokban újra az energetikai infrastruktúrát támadja Izrael és Irán is. Izrael az Egyesült Államok és Katar tudta nélkül hajtotta végre az iráni Parsz gázmező elleni támadást – közölte Donald Trump amerikai elnök, egyúttal jelezve: további ilyen akciók nem várhatók, amennyiben Irán nem eszkalálja a helyzetet − számol be a Mandiner.
Trump a Truth Social platformon közzétett üzenetében hangsúlyozta, hogy Washington és Doha nem volt beavatva az izraeli műveletbe. Azt írta:
az Egyesült Államok semmit sem tudott erről a konkrét támadásról, és Katar semmilyen formában nem volt érintett benne, sőt, fogalma sem volt arról, hogy ez bekövetkezik.”
Irán válaszul rakétákat indított katari és szaúdi célpontok ellen, többek között a Rász Laffan ipari zónát érte találat, ahol a világ LNG-termelésének mintegy ötödét dolgozzák fel. A katari QatarEnergy vállalat „kiterjedt károkról” és nagy tüzekről számolt be.
Hírügynökségi jelentések szerint
a támadás jelentős eszkalációt jelent a közel-keleti konfliktusban, és azonnali hatással volt a globális energiapiacokra is.
Az amerikai elnök szerint Izrael „dühből” hajtotta végre a csapást a világ legnagyobb földgázmezőjének számító Parsz ellen, amelyet Irán Katarral közösen használ. Hozzátette, hogy Irán ennek körülményeit nem ismerve támadta meg Katar cseppfolyósítottgáz-létesítményeit.
Trump üzenetében arra is kitért, hogy Izrael nem hajt végre további támadásokat a Parsz mező ellen, hacsak Irán nem támadja ismét Katart. Figyelmeztetett: ilyen esetben az Egyesült Államok kész közvetlenül beavatkozni.
Izrael nem fog több támadást indítani (…), hacsak Irán nem hoz olyan meggondolatlan döntést, hogy megtámadja (…) Katart”
Az eszkaláció azzal jár, hogy az olaj- és gázárak tovább emelkednek világszerte. A magyar kormány álláspontja szerint ebben a helyzetben Európának szüksége van az orosz energiára, de Brüsszel és Ukrajna ki akarja vezeti az orosz energiát Európából és Zelenszkij tovább zsarolja Magyarországot a Barátság olajvezeték elzárásával.
Az ukránok Magyar Péter oldalán beavatkoznak a választásokba,
azért teszik mindezt, hogy segítsék a Tisza kampányát, mert Magyar Péter szintén kivezetné az orosz energiát Magyarországról és támogatná Ukrajnát úgy, ahogy Brüsszel követeli.
Fotó: Tények archív

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár