
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Szinte senki sem hitte el Magyar Péteréknek, amikor azt próbálták elhitetni az emberekkel, hogy pusztán a mikroadományokból lehet finanszírozni a Tisza Párt kampányát. Csercsa Balázs, a Tisza Párt korábbi egyháziügyi vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, mindig azt hallották, hogy kevés pénz áll rendelkezésre a kampányra, aztán mindig mégiscsak lett mindenre, amire kellett. Azt tudja, hogy a mikroadományok mellett voltak nagyobb, egyszeri adományozók is.

Szavai szerint Magyar Péter céljaihoz és az Európai Unióhoz való igazodáshoz szükséges Ukrajna támogatása is. Csercsa Balázs az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában kijelentette: a Tisza Párt "kirakatba tesz" bizonyos romákat, de ezt csak azért teszi, hogy szavazatokat szerezzen. Azt tapasztalta, hogy a kijelentések nem fedik a Tisza Párt vezetőinek valódi véleményét, ezeket csak kampánycéllal mondják - tette hozzá.
Szavai szerint a valós hozzáállásról sokat elmond az, hogy az oktatáspolitikával kapcsolatban az esélyegyenlőséget nem tekintik fontos ügynek, arra nincsen programterv. A nyáron egy konferencián megkérdezte Szűcs Dórát "az oktatási kabinet vezetőjét", hogy van-e programterv az esélyegyenlőségre. Azt a választ kapta, hogy "az esélyegyenlőség nem oktatási kérdés" – idézte fel Csercsa Balázs, aki azt vetette fel: akkor mi? Megjegyezte, szerinte az esélyegyenlőség nem csak oktatási kérdés, de leginkább az. Csercsa Balázs elmondta azt is, Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke egy beszélgetés során a kérdésére válaszolva arról beszélt:
Ez homlokegyenest ellentmond annak, ami egyébként a Tisza Párt a hivatalos álláspontja lenne
– fogalmazott a kiugrott tiszás, aki szerint a romák tömegesen hagyják el a Tisza Pártot. Meglátták, hogy a Tisza Párt őket felhasználja a kampányban, szükség van a szavazatukra, de nem teljesíti majd az ígéreteket, amiket nekik tesz - tette hozzá.
Szerinte amikor Magyar Péter "nyíltan az állítja magáról, hogy ő the man, a férfi vagy az ember", akkor felmerül a kérdés, hogy akkor milyen Magyar Péter szerint az ember: fehér, kékszemű, szőkehajú, fitt valaki és vajon, ha valaki nem ilyen, mondjuk barna a bőre, akkor az már nem is ember. Megdöbbentőnek és érdekesnek nevezte, hogy egy "ilyen turbulens időszakban" Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a filmjéről beszél. Arról kesereg:
"milyen kevesen nézik meg a róla szóló filmet"
– mondta a volt egyházügyi vezető.
Csercsa Balázs kijelentette: Magyar Péterrel kapcsolatban is az a véleménye, hogy nem azt kell nézni, amit ő mond magáról, hanem amit tesz, mert az utóbbiak egészen másról tanúskodnak, mint a szavai.
Nyitókép: Csercsa Balázs Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár