
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Hajléktalan strómanok, akik 100 ezer forintért vállalják a cégvezetést Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke érdekeltségébe tartozó cégekben, ahol így tüntetnek, temetnek el vállalkozásokat miután milliókat futtatnak át rajtuk, és fiktív számlákkal papírozzák le az eltüntetett pénzeket. Ez bűncselekmény! – írta egy korábbi, közösségi oldalára feltett posztjában Budai Gyula. A miniszteri biztos most továbbment, és igaza állítása érdekében újabb dokumentumot hozott nyilvánosságra.

A fideszes politikus egy korábbi bejegyzésében található videóban elmondta, azért kellett a vállalkozásokat a hajléktalanok nevére átírni, mert
Ehhez pedig hajléktalan strómanokra volt szükség, akiken nem lehetett már behajtani az összegeket – tette hozzá a miniszteri biztos.
Mindenesetre a miniszteri biztos legújabb posztjában közölte, hamarosan újabb bizonyítékok kerülnek nyilvánosságra Radnai Márk ügyében, amelyek bizonyítják, hogy bűncselekményt követett el. Egy dokumentumot – valószínűleg a vádiratból – azért megosztott Budai Gyula, amely alapján Andrási Tamás hajléktalant gyanúsítják meg azzal, hogy valótlan tartalmú okiratok elkészítésében vállalt szerepet.

A Tisza Párt alelnöke természetesen tagadta az érintettségét az ügyben. Mint a közösségi oldalán megjelentetett bejegyzésben jól olvasható, Radnai Márk kijelentette, hogy a miniszteri biztos hazudik, és csak akkor volt rövid ideig tulajdonos a Story Chef Kft-ben, amikor semmilyen pénzmozgás nem történt, a cégnek nem volt árbevétele. Mint leírta:
Ezeket az állításokat maga Budai Gyula cáfolta, miután nyilvánosságra hozta az ügyletekben szintén főszerepet játszó Víg Mór mondatait, amiben konkrétan ki lett mondva, mennyi ügyvédi díjért cserébe segítette Radnait, illetve mennyit fizetett a tiszás politikus egy bizonyos Andrási Tamásnak, hogy átvette az ügyvezetői tisztséget.

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár