
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Az EU-csúcson példátlanul kemény bírálatok érték Orbán Viktort, amiért megvétózta az Ukrajnának szánt, 90 milliárd eurós hitelcsomagot. Brüsszel nyíltan azzal vádolta a magyar kormányfőt, hogy belpolitikai célokra használja fel a háborút – írta a Mandiner. Úgy vádaskodnak, mintha nem tudnának Zelenszkij Magyarország elleni olajblokádjáról.

A legerősebb kijelentést a finn miniszterelnök tette. Petteri Orpo szerint Ukrajnát fegyverként használja a választási kampányában, és ez nem helyes. Megállapodtunk, és úgy gondolom, hogy elárult minket.” Az uniós vezetők azért különösen felháborodottak, mert Orbán korábban maga is támogatta a decemberi megállapodást, amely két évre biztosítaná Ukrajna finanszírozását.
A magyar miniszterelnök ugyanakkor kitart álláspontja mellett, mint fogalmazott: amiről beszél, az nem politika, hanem létkérdés Magyarország számára.
Az olajhoz jutás létkérdés a magyaroknak
– jelentette ki a kormányfő, aki hozzátette: ez nem vicc, ez nem politikai játék. Zelenszkijnek ezt meg kell értenie.
Orbán Viktor világossá tette: amíg nem áll helyre az olajszállítás, addig a vétót is fenntartja. A konfliktus hátterében a Barátság kőolajvezeték ukrán leállítása áll, amely január óta akadályozza a szállításokat Magyarország és Szlovákia felé. Miközben az EU még a javítás finanszírozását is felajánlotta, a politikai vita egyre inkább elmérgesedik, ám
a vezetéket továbbra is zárva tartó Zelenszkijjel szemben semmilyen elítélő mondat nem hagyta el az uniós vezetők száját.
A csúcstalálkozó végül Orbán Viktor és Robert Fico nélkül zárult: csak 25 tagállam fogadta el az Ukrajnáról szóló zárónyilatkozatot. A vita és az európai szintű politikai és gazdasági feszültség továbbra is fennáll, sőt várhatóan a közeljövőben csak még tovább mélyül majd.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár