
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Úgy tűnik, ennek sosem lesz vége. Újabb kirohanást intézett Orbán Viktor miniszterelnök ellen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – írja az Origo. Az ukrán államfő ezúttal Münchenben, az Ewald von Kleist-díj átadóünnepségén nem tudott gátat szabni az indulatainak. Köszönőbeszédében a köszönet helyett inkább a kicsinyes politikai bosszú dominált, amikor megemlítette a magyar kormányfőt, akire tiszteletlenül csak a keresztnevén hivatkozott.

Némiképp érdekes, hogy az az ember beszél a szégyen jelentéséről, akinek a vezetése alatt
Ennek ellenére még Zelenszkij mert tiszteletlenül beszélni a magyar miniszterelnökről.
És még Viktornak is szeretnék köszönetet mondani
– kezdte gúnyos megjegyzését az ukrán elnök.
Mindannyian tudjátok, kire gondolok, mert ő a maga módján arra ösztönöz minket Európában, hogy jobbá váljunk. Jobbá, legalábbis annyira, hogy soha ne váljunk olyanná, mint ő, aki úgy tűnik, elfelejtette a szégyen szó jelentését – fogalmazott Zelenszkij.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Facebook-oldala

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek