
Szijjártó Péter arra kéri a NATO főtitkárát, hagyja el a háborúpárti propagandát

Oleg Pendzin ukrán szakember szerint Magyarország jelenleg kifejezetten előnyös helyzetben van az orosz gáz miatt, ám ez az állapot nem feltétlenül marad fenn hosszú távon. Úgy látja, hogy már az orosz energiahordozókról való uniós lemondás puszta gondolata is jelentős átrendeződést okozhat az európai árstruktúrában.
A szakértő az ukrán 24 Kanal műsorában elmondta: Magyarország 2029 végéig érvényes szerződéssel rendelkezik a Gazprommal, amely lehetővé teszi, hogy az ország kedvező feltételek mellett jusson földgázhoz.
Pendzin arra is kitért, hogy a jelenlegi ellátás egy csere-mechanizmuson keresztül, a Török Áramlat vezetéken át valósul meg. Megítélése szerint azonban már az is elegendő lenne az árak emelkedéséhez, ha az Európai Unió komolyan elindulna az orosz gázról való leválás irányába, különösen a fűtési szezon előtt. A közgazdász szerint ebben az esetben Magyarországnak növelnie kellene a gázbeszerzésre fordított kiadásait, ami belpolitikai szempontból is érzékeny kérdés.
Úgy látja, hogy az áprilisi választások emiatt is kiemelt jelentőségűek, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szerinte ez elsősorban magyar belpolitikai ügy, nem pedig kétoldalú konfliktus.
Pendzin azt is világossá tette, hogy Ukrajnában kifejezetten nagy várakozással tekintenek a magyarországi voksolás elé. Megítélése szerint egy ellenzéki győzelem esetén több vitás kérdés könnyebben rendezhetővé válna, és számos jelenlegi konfliktus is lekerülhetne a napirendről. Ukrajnában élénken figyelik a kampány alakulását, különösen annak fényében, hogy Orbán Viktor következetesen felhívta a figyelmet az ukrán kérdés belpolitikai kockázataira, és nem zárta ki a választásokba való külső beavatkozás lehetőségét sem.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij hivatalos X-oldala

Szijjártó Péter arra kéri a NATO főtitkárát, hagyja el a háborúpárti propagandát

Lebukott Kapitány István és Tárkányi Zsolt – kiderült, mire készülnek a tiszások

A legsúlyosabb aggályok igazolódtak be a Tiszával kapcsolatban

Nem marad el a HÉV-felújítás – cáfolja a rémhíreket a kormány

Ukrajna volt külügyminisztere: Európa háborúra készül Oroszországgal + videó

Ismét megerősítették: Ukrajna uniós csatlakozása a Tisza programjának része

A családok és dolgozók is több pénzt kapnak

A Tisza brüsszeli programját két biztos forrás is alátámasztja

Atomtörténelmi pillanat Pakson, ténylegesen elkezdődött az építkezés

Magyarország békés jövője szempontjából kiemelt fontosságú a nemzeti petíció

Kormányinfó: A schengeni övezetből is kitiltják az ukrán kényszersorozókat

Török Gábor szerint az a legvalószínűbb választási eredmény, hogy a Fidesz sima többséget szerez