
Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés

Oleg Pendzin ukrán szakember szerint Magyarország jelenleg kifejezetten előnyös helyzetben van az orosz gáz miatt, ám ez az állapot nem feltétlenül marad fenn hosszú távon. Úgy látja, hogy már az orosz energiahordozókról való uniós lemondás puszta gondolata is jelentős átrendeződést okozhat az európai árstruktúrában, legalábbis Ukrajna várakozása szerint – írta a Mandiner. A szakértő az ukrán 24 Kanal műsorában elmondta: Magyarország 2029 végéig érvényes szerződéssel rendelkezik a Gazprommal, amely lehetővé teszi, hogy az ország kedvező feltételek mellett jusson földgázhoz.
Pendzin arra is kitért, hogy a jelenlegi ellátás egy csere-mechanizmuson keresztül, a Török Áramlat vezetéken át valósul meg. Megítélése szerint azonban már az is elegendő lenne az árak emelkedéséhez, ha az Európai Unió komolyan elindulna az orosz gázról való leválás irányába, különösen a fűtési szezon előtt. A közgazdász szerint ebben az esetben Magyarországnak növelnie kellene a gázbeszerzésre fordított kiadásait, ami belpolitikai szempontból is érzékeny kérdés.
Pendzin azt is világossá tette, hogy Ukrajnában kifejezetten nagy várakozással tekintenek a magyarországi voksolás elé. Megítélése szerint
Ukrajnában élénken figyelik a kampány alakulását, különösen annak fényében, hogy Orbán Viktor következetesen felhívta a figyelmet az ukrán kérdés belpolitikai kockázataira, és nem zárta ki a választásokba való külső beavatkozás lehetőségét sem.
Nyitókép: Tények archívum

Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés

Orbán Viktor: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak

Ezt gondolják a választók Magyar Péter lehetséges terveiről

Orbán Viktor: Európában mi vagyunk az egyetlen szövetségese a béke kérdésében az Egyesült Államoknak

Orbán Viktor: a választás nem szépségverseny és nem is valóságshow

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

Donald Trump: Orbán Viktor soha nem okoz csalódást Magyarország nagyszerű népének

Bondár Anna a békét támogatja – a sportolók kiállnak a háborús propagandába belekevert magyar teniszező mellett

Szijjártó Péter arra kéri a NATO főtitkárát, hagyja el a háborúpárti propagandát

Lebukott Kapitány István és Tárkányi Zsolt – kiderült, mire készülnek a tiszások

A legsúlyosabb aggályok igazolódtak be a Tiszával kapcsolatban

Nem marad el a HÉV-felújítás – cáfolja a rémhíreket a kormány