
Menczer: A békét csak Orbán Viktor tudja megvédeni

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov bejelentette, Moszkva továbbra is kapcsolatban áll az orosz olaj európai vásárlóival, azonban a helyzetét bonyolítja az ukrán állam álláspontja, amely nem engedélyezi a tranzitszállításokat. Véleménye szerint Ukrajna bizonyos mértékű energetikai zsarolást alkalmaz egy EU-tagállam, Magyarország ellen. Az idei év első napjaiban naponta mintegy 150 000 hordónak megfelelő mennyiség áramlott Magyarország és Szlovákia irányába a vezetéken, de februárban lényegében már egy csepp kőolaj sem érkezett, míg a 2022-2025-ös évek első két hónapjában az átlagos napi szállítmány mennyisége körülbelül 200 000 hordó volt.

Magyar Péter a müncheni konferencián több európai vezetővel is tárgyalt, köztük Donald Tusk lengyel kormányfővel és a horvát miniszterelnökkel. Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke korábban azt mondta, ideje teljesen megszabadulni a „mocskos orosz olajtól és gáztól”. És Brüsszelben meg is találták azt az embert, aki nem tud nekik nemet mondani.
Megszüntetjük az orosz energiafüggőséget
– ígérte meg Magyar Péter a Tisza Párt elnöke.
Ezt követően látványos fordulat történt a horvát álláspontban:
a zágrábi gazdasági tárca jelezte, nem támogatja, hogy orosz eredetű kőolaj érkezzen az Adria-vezetéken keresztül Magyarországra és Szlovákiába.
Ez azért különösen érzékeny kérdés, mert korábban uniós megállapodás szólt arról, hogy
A horvát elzárkózás így nemcsak energetikai, hanem diplomáciai és uniós jogi vitát is generál. Ennek ellenére jelenleg nincs energiabiztonsági krízishelyzet, és nem is lesz, miután megvannak azok a biztonsági előírások, mechanizmusok, amelyekkel biztosítják az ország energiaellátását, kiváló biztonsági kőolajkészletezési rendszer van, és felszabadítottak 250 ezer tonna kőolajat, amely biztosítja az ország ellátását.

Míg az átlagemberek számára egyre nehezebbé válik a megélhetés az orosz–ukrán háború, az egész Európát sújtó energiaválság és az elszálló élelmiszerárak miatt, a multicégek igencsak jól keresnek a konfliktuson. Óriásit kaszált az utóbbi időszakban az Erste-csoport is: az osztrák tulajdonú pénzintézet például egyértelműen támogatja az olcsó orosz kőolajról való levállást.
Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője egy általa adott interjúban elárulta, szerinte érthető, hogy
Ha ez bekövetkezne, akkor a magyar családok búcsút inthetnének a rezsicsökkentésnek, az olcsó energiaáraknak, és a benzinkutakon megint az 1000 forintért lehetne üzemanyaghoz jutni.
Komoly aggodalomra ad okot a Barátság kőolajvezeték tartós leállása, ami az idő előrehaladtával egyre kevésbé tűnik egyszerű műszaki problémának. A háttérben felsejlő geopolitikai játszmák közvetlen fenyegetést jelentenek Magyarország és Szlovákia kőolajellátására, mivel a finomítói infrastruktúra teljes átállítása még több évig is eltarthat.
Egy esetleges tartós leállás gazdasági oldalról költségnövekedést okozna, mivel a vezetéki orosz olajat drágább, tengeri szállítású forrásokkal kellene pótolni:
Mindez a vállalkozásokra és a háztartásokra is terhet róna, inflációs hatásokkal – mondta Anton Olekszij, az Oeconomus elemzője, aki hozzátette, Magyarország alkupozícióját ugyanakkor erősítheti a Mol regionális terjeszkedése: a szerb NIS megvásárlása javítja a pozíciót a horvát féllel szemben az Adria-vezetéken zajló együttműködésben, ami tranzitdíj-mérséklési lehetőséget teremthet.
Nyitókép: MTI/Máthé István

Menczer: A békét csak Orbán Viktor tudja megvédeni

Orbán Viktor: A nemzeti kormányzás nem engedi, hogy bevigyenek bennünket a háborúba, nem adjuk oda a pénzünket Ukrajnának, és megvédjük a családok érdekeit

Megnyitottak a szavazókörök

Orbán Viktor: jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében

Lázár János: Vasárnap eldől, kimaradunk a háborúból vagy belépünk a háborúba

Szijjártó : vasárnap akkora győzelmet fogunk aratni, hogy még a Holdról is jól fog látszani

Hogyan szavazhatunk vasárnap érvényesen? – Mindenki nagyon figyeljen, valótlan információk keringenek a közösségi médiában! - videó

Kis Grófóval erősítette meg a roma közösséggel kötött szövetséget Orbán Viktor - videó

Kétszer segített Trumpnak nyerni, most azt méri, hogy Orbán Viktor fog nyerni

Érzi a vesztét: megtörte a kínos csendet Eckü, szerinte a fiatalok miatt mutogatta a heréjét

„Ági! Nem látom, hogy elhatárolódtál volna Eckütől!” – hiába törlik folyamatosan, a Tisza alelnökén is számonkérik a heremutogatást

Meggyalázták a Terrorháza Múzeum Hősök falát Magyar Péter hívei