
Pilkington: Bizarr összeesküvés-elméletet gyárt a lehallgatási botrányban érintett „újságíró”

Megkezdődött csütörtökön a Béketanács első ülése Washingtonban, amelyen Donald Trump amerikai elnök és a világ számos más vezetője mellett Orbán Viktor is részt vesz − számol be a Híradó, amelynek a cikkében követhetőek a fejlemények.
Donald Trump arról is beszélt, hogy Örményország és Azerbajdzsán is „32 éven át gyilkolták egymást”, nemrég azonban amerikai közvetítéssel sikerült lezárni a háborújukat, most pedig mindketten itt vannak a Béketanács ülésén. És most már talán az is elmondható róluk, hogy barátok – tette hozzá.
Ezt követően név szerint említette a többi összegyűlt vezetőt, köztük a magyar kormányfőt is.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akit teljes mértékben, abszolút támogatok a választáson
– mondta Donald Trump.
Az Egyesült Államok elnöke hozzátette még azt is:
„Európában nem mindenkinek tetszik a támogatásom, de ez rendben van. Hihetetlen munkát végzett a bevándorlás területén, ellentétben egyes országokkal, amelyek kárt okoztak maguknak. Teljes mértékben támogatom Önt, és ezt nyilvánosan is kijelentem. Egyszer már megtettem, de most újra kijelentem. Jól fog szerepelni, Viktor. Nagyon köszönöm, hogy itt van. Nagyszerű ország.
– mondta végül a választásokkal és Magyarországgal kapcsolatban az amerikai elnök.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán azt írta,
Barátokkal minden könnyebb. A béke is. Köszönjük, Elnök úr!
Fotó: Washington, 2025. november 8.A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Donald Trump amerikai elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban 2025. november 7-én.MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Pilkington: Bizarr összeesküvés-elméletet gyárt a lehallgatási botrányban érintett „újságíró”

Rendkívüli: Orbán Viktor üzent a védelmi tanács ülése után

Kivezényelték a katonákat, ők védik majd a gázvezeték magyarországi szakaszát - videóval

Menczer Tamás: Aki nem Magyarországot tartja az elsőnek, ne legyen katona - videóval

Dömötör Csaba: Az Északi Áramlat felrobbantása is megrendezett volt?

Orbán Balázs is megszólalt a Török Áramlat elleni támadás kapcsán

Orbán Viktor a megújult Citadella átadóján: Égbekiáltó bűn, amit az ukránok Magyarország ellen tesznek

Menczer Tamás: terrortámadást hiúsítottak meg a határnál

Emlékezzünk a tiszás divatkatonára: Pálinkás Szilveszter szerint az energetikai létesítmények védelme szükségtelen

Orbán Viktor válaszolt a legfontosabb húsvéti kérdésekre

Pásztor Bálint: a Török Áramlatnál talált nagy erejű robbanóanyag elhelyezése terroristaakció

Szijjártó Péter is reagált a Török Áramlat gázvezetéket ért támadásra