
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Magyar Péter hívei megint gondoskodtak róla, hogy a szerdai, Győrben tartott Lázárinfó se maradjon balhémentes – az építési és közlekedési miniszterben azonban ezúttal is emberükre akadtak. A Tisza Párt provokátorai ordítozva zavarták meg a fórumot, ám az építési és közlekedési miniszter a tőle megszokott higgadt stílusban, frappánsan reagált minderre. Mint Lázár János kijelentette a botrányt okozók kiabálására, hogyha mindenki kikiabálta magát, kigyalázkodta magát, nyugodjon le, nem kell idegesnek lenni, nem kell kiabálni: „Megértettük, maguk szerint mocskos a Fidesz, a másik meg azt mondja, hogy hajrá, Fidesz, mindent hallunk, mindent értünk, nincs szükség kiabálásra. Szerintünk hajrá, Fidesz, hajrá, Győr! – intette nyugalomra a miniszter a győri Lázárinfón hőbörgő provokátorokat.

A jelenetet Deák Dániel is megosztotta a Facebook-oldalán, úgy kommentálva, hogy
Ez a beszéd: Lázár János helyretette a háborún röhögő tiszás provokátorokat!
– fogalmazott a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Mint Lázár János közölte, az a stílus, amit néhányan itt próbáltak megjeleníteni, szégyent hoz Győrre, arra a városra, amely
A tárcavezető mindenkit figyelmeztetett, hogy a politikai feszültség és a gyalázkodás nem szolgálja a város érdekeit. Kijelentette, ha most engednek az erőszaknak és a gyalázkodásnak, Győr szégyenben marad a kamerák előtt, az egész ország előtt.
Ezt én nem javaslom önöknek, ne engedjék, hogy a Tisza Párt aktivistái szégyent hozzanak Győrre!
– fogalmazott Lázár János.
Egy másik Facebook-videóból az derült ki, hogy az erőszakos tiszás provokátorok az ukrán fiatalok halálán nevetgéltek. Szakács István videóján Lázár János azt mondja:
Én nagyon sajnálom, hogyha van a teremben olyan, akit nem érdekel és nem érint meg, hogy ezen a héten az ukrán statisztika szerint kilencezer fiatal veszti életét a fronton
– jelentette ki a miniszter.
A fideszes politikus hozzátette: ez az alternatíva a Fidesszel szemben. Azt kérte a választóktól, jól figyeljenek, és akkor majd tudnak választani.
Nyitókép: Lázár János Hivatalos Facebook oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár