
Orbán Viktor: jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében

A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán osztotta meg azt a videót, amelyben helyre tett egy újságírót. A hölgy érvelése szerint hazánk a háborút támogatja, mivel orosz olajat vásárol, azonban Szijjártó Péter nem maradt adós a csattanós válasszal. A külgazdasági és külügyminisztertől azt kérdezte egy újságíró Brüsszelben, hogy miért támogatja a háborút hazánk azzal, hogy orosz olajat vásárol. Szijjártó Péter kérdésére viszont, azaz hogy tudja-e, milyen arányban áll ez az összeg az orosz GDP-vel, már nem tudott érdemben felelni a hölgy. Az újságíró érvelése szerint ez a szám nyilván kicsi, de nem ez a lényeg, hiszen ezt is drónra költi Oroszország.

A miniszter egyúttal hangsúlyozta, hogy az energiavásárlás kérdése „a mi nemzeti szuverén jogunk, és nem vagyunk hajlandóak drágább energiaforrásokat vásárolni, mint a jelenlegiek, és nem vagyunk hajlandóak kevésbé megbízható forrásokból vásárolni, mint a jelenlegi”.
Értem, hogy vannak tanácsok és jó ötletek arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan kéne, de én soha nem adok semmilyen jó ötletet és jó tanácsot más országoknak arról, hogy hogyan állítsák össze az energiaellátásukat
– hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki hozzátette, hogy az ilyen irányú érvelés egyértelműen képmutató.
A külügyminiszter zárásként frusztrálónak nevezte a brüsszeli bánásmódot is, hiszen az Európai Bizottság általában Ukrajna – egy nem EU-tagállam – oldalára áll, szemben a tagországokéval.
Tehát az Európai Bizottság úgy viselkedik, mint egy ukrán bizottság
– zárta mondandóját Szijjártó Péter.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Orbán Viktor: jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében

Lázár János: Vasárnap eldől, kimaradunk a háborúból vagy belépünk a háborúba

Szijjártó : vasárnap akkora győzelmet fogunk aratni, hogy még a Holdról is jól fog látszani

Hogyan szavazhatunk vasárnap érvényesen? – Mindenki nagyon figyeljen, valótlan információk keringenek a közösségi médiában! - videó

Kis Grófóval erősítette meg a roma közösséggel kötött szövetséget Orbán Viktor - videó

Kétszer segített Trumpnak nyerni, most azt méri, hogy Orbán Viktor fog nyerni

Érzi a vesztét: megtörte a kínos csendet Eckü, szerinte a fiatalok miatt mutogatta a heréjét

„Ági! Nem látom, hogy elhatárolódtál volna Eckütől!” – hiába törlik folyamatosan, a Tisza alelnökén is számonkérik a heremutogatást

Meggyalázták a Terrorháza Múzeum Hősök falát Magyar Péter hívei

Dömötör Csaba: a Fidesz folyamatosan tesz bejelentéseket a Tiszához köthető választási jogsértések gyanúja miatt

„Kire bízzuk a gyermekeinket?” – üzenet érkezett az édesanyákhoz

Tarol a Fidesz-busz: Orbán Viktor egymillió kézfogás akciója a digitális térben is veri Magyar Pétert


