
Itt a leleplezés: Ilyen közvélemény-kutatási csalásra a rendszerváltás óta nem volt példa

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ukrán kormányzat továbbra is blokkolja a kőolajszállítást, annak ellenére is, hogy a Barátság vezeték műszaki szempontból teljességgel alkalmas lenne a tranzit azonnali újraindítására.
A mai napon berendelték a nagykövetségi ügyvivőnket Kijevben az ukrán külügyminisztériumban, ahol bevallották azt, hogy politikai okok miatt tartják zárva a vezetéket, hogy politikai okok miatt nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába. Bevallották, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást, annak kizárólag politikai okai vannak
- mondta.
Az ukránok zsarolják Magyarországot, s megpróbálják elérni, hogy megváltoztassuk az álláspontunkat
- folytatta.
Világossá tették, hogy fegyvert és pénzt akarnak azért cserébe, hogy majd újraindítsák a kőolajszállítást Magyarország irányába
- tette hozzá.
Magyarország azonban nem küldi el a magyar emberek pénzét Ukrajnába, és nem küldünk fegyvereket sem egy reménytelen háborúba
- szögezte le.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy "az ukránok minket nem fenyegethetnek, velünk nem szórakozhatnak, és nem veszélyeztethetik Magyarország energiaellátását, ehhez semmifajta joguk nincsen".
Továbbra is követeljük az ukránoktól, hogy indítsák újra a kőolajszállítást Magyarországra, nyissák meg a fizikailag tökéletesen alkalmas vezetéket, fejezzék be a beavatkozást a magyar választási folyamatba, ne akarjanak energiaellátási veszélyhelyzetet okozni, hiszen láthatták, hogy ettől megvédjük magunkat
- hangsúlyozta.
Követeljük tehát, hogy az ukránok azonnal, haladéktalanul indítsák újra a kőolajszállítást Magyarország irányába, minket nem fenyegethetnek, velünk nem szórakozhatnak, itt Magyarországon nem állíthatnak elő energiaellátási vészhelyzetet
- összegzett.
Nyitókép: MTI/Máthé István

Itt a leleplezés: Ilyen közvélemény-kutatási csalásra a rendszerváltás óta nem volt példa

Gulyás Gergely Gödről: a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni

Lázár János felszólítja Magyar Pétert: nyissák meg újra Zelenszkijjel a Barátság kőolajvezetéket!

Gulyás Gergely: ha Ukrajna tartósan zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, az brutális benzinár-drágulást hoz

További erősödés és rekordjavítás a lakosság gazdasági konjunktúraérzetében

Orbán Viktor: A nemzeti petícióval üzenjük meg Brüsszelnek, hogy nem fizetünk - Videó

Nagy leleplezést ígér Deák Dániel

Ukrán elemző szerint Zelenszkij zsarolása geopolitika

Vállalhatatlan hangnemben sértegette a magyar miniszterelnököt egy ukrán politológus

A Tisza európai pártcsaládja a legmodernebb fegyvereket küldené Ukrajnába

Gulyás Gergely: Brüsszel szerint nem szakértőket, hanem katonákat kell küldenie Szlovákiának és Magyarországnak Ukrajnába

Budai Gyula: Rácz András korábban már megfenyegetett egy újságírót, hogy ne hozzon le egy cikket, mert az SZBU meg fogja találni