
Orbán Viktor: Ez a választás nem arról szól, hogy mi van Magyarországon, hanem, hogy mi lesz Magyarországgal

A Tisza Párt választási programja körül egyre élesebb vita bontakozik ki, miután több megszólaló is kétségbe vonta annak megvalósíthatóságát. Még a tiszás szakértők szerint is a dokumentum számos eleme csak kedvező gazdasági környezet esetén lenne végrehajtható, miközben a szükséges források előteremtése nem látható.
Egy nemrég megosztott videóban Magyari Péter, a Válasz Online újságírója a témában úgy fogalmazott:
A programnak ez a része csak akkor végrehajtható, hogyha itt valóban elindul egy gazdasági növekedés. Mert az nem látszik, hogy bárhonnan elvonást készítenének elő.
A Partizán beszélgetésében az is felmerült, hogy a pártprogramok jellegzetessége: ritkán tartalmaznak kifejezetten kedvezőtlen intézkedéseket. A műsorban elhangzott kérdés szerint:
De ez egy létező műfaj egyébként, hogy egy pártprogramjában elvonások és kedvezőtlen döntések szerepelnek, tehát ez valahol nem egy ilyen politikai, műfaji adottság, hogy soha senki nem írja le azt, hogy kinek hogyan lesz rosszabb.
A témában Dull Szabolcs, a Telex volt főszerkesztője is megszólalt, aki a kampánykommunikáció logikájára hívta fel a figyelmet. Mint mondta:
Nem egy választási kampánynak pláne a hajrájában fogja elmondani egy politikai párt vagy egy politikus, hogy akkor te, te és te nem fogsz kapni, vagy rosszabbul jársz.
Hozzátette:
Ezeket nyilván próbálják elfedni. Nyilván az ellenfél az arra egyezik ki, hogy elmondja, hogy ki fog rosszul járni ezekből a dolgokból.
Forrás: Mandiner / Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Orbán Viktor: Ez a választás nem arról szól, hogy mi van Magyarországon, hanem, hogy mi lesz Magyarországgal

Alexander Soros éltette a spanyol népességcserét

Sok a kérdés a rezsistop körül, mutatjuk a legfontosabb válaszokat

„Ma háborúra készülünk” – jelentette be a francia vezérkari főnök

A tiszások egy része sem hisz Magyar Péternek

Kocsis Máté szerint a tiszásoknak ideje színt vallaniuk

Kezdetben még rosszabbra is fordulhatnak a dolgok, ha Tisza nyer – figyelmeztetett egy Tisza-közeli közgazdász

Futótűzként terjed a magyarellenesség az ukrán médiában: egyesek már Orbán Viktorra vadásznának

Menczer Tamás szerint a képlet egyszerű

Dömötör Csaba a Tisza programbemutatójáról: Kár ezért a színjátékért!

A Tisza kamuprogrammal kampányol, a valódi tervet eltitkolják

A Trump-adminisztráció sem hagyta szó nélkül a budapesti embervadászatban részt vevő szélsőbaloldali aktivista tettét