
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Rárontott a Tisza-propaganda a katolikus egyházra, amiért ki merték mondani, hogy az ukrajnai háború tengernyi emberi szenvedést, személyes tragédiát és értelmetlen pusztítást okoz, ezért az egyház a kárpátaljaiaknak gyűjt idén nagyböjtben. Elképesztő zsigeri gyűlölet ömlik a Tiszás politikusokból és a Tisza házi lapjából, a Kontroll.hu-ból
– írja Rétvári Bence Facebook-bejegyzésében, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett. A kormánypárti politikus szerint az ok, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét olvasták fel a templomokban, ahogy azt rendszeresen szokás.
„Ebben a püspökök a háború borzalmairól írtak teljesen személyes, emberi, együttérző hangon. Nem pátosszal, nem elvontan, hanem úgy, ahogy az sajnos nap mint nap megtörténik a szomszédunkban
– hangsúlyozta Rétvári. A levélben a pápát is idézik: „A fegyverek hangjának el kell hallgatnia, és a testvériség, az igazságosság hangjának kell felülkerekednie.” Azt írta, hogy ne engedjenek a hívek a közönynek, ehelyett imára és „a szeretet konkrét cselekedeteire” buzdított. És ezért hirdették meg most a gyűjtést a háború áldozatai javára. És ennyi elég a Tiszának, hogy gyalázzák és támadják az egyházat.
Kijött a régi balos mély egyházgyűlölet a Tisza Pártból. És kijött, hogy ők mindenkit teljes erőből megtámadnak, aki nem ért velük egyet, aki a háború borzalmairól beszélni mer
– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Rétvári tapasztalatairól is beszámolt, a tiszások egész egyszerűen tagadják a háború veszélyét. Felháborodnak és vagdalkoznak, mert az egyház a háborúban a családtagjukat elvesztők mellé áll.
Ez szerintük ugyanis már propaganda. Van az ilyen tiszásokban egy szemernyi emberség? Ez szerintük olyan szöveg, ami túlságosan hasonlít a kormány által elmondottakhoz. Hát nyíljon fel a szeme minden tiszásnak, hogy az egyház és a kormány gondolatai nem egymáshoz hasonlítanak, hanem a valósághoz. Mi látjuk a háború borzasztó valóságát. Ezért gondolkodik hasonlóan minden jóérzésű ember. Ezért akarunk békét”
– nyomatékosította Rétvári Bence. A kormánypárti politikus arra is figyelmeztet, hogy a Tisza viszont a háború folytatásáért dolgozó pártok csoportjához csatlakozott.
Ezért ők felháborodnak, ha valaki kimondja az emberiség egyik legalapvetőbb igazságát, hogy a háború rossz. Rétvári szerint a Tisza Párt szakadt el a valóságtól, a Tisza gondolkodása embertelen és életellenes, amikor Münchenben újra beálltak a háborúpártiak közé.
Mi ellenezzük a háborút és békét akarunk! Ők pénzzel, fegyverrel – és a jövőben katonákkal – támogatják a háborút és a harcok folytatását akarják. Mióta egyház az egyház, mindig a béke hangján beszél. És természetes, hogy most is ezt teszi
– húzta alá Rétvári Bence, aki felszólította a Tisza Pártot:
el kezekkel az egyháztól.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter