
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Egy müncheni sörözőben találkozott követőivel Magyar Péter, amiről korábban közösségi oldalán is beszámolt. A Hír TV azonban olyan felvételhez jutott, amely szerint az esemény nem zajlott zavartalanul: a Tisza Párt elnöke kampánybeszédet tartott a vendéglátóhelyen, miközben a szervezők állítólag csupán mintegy húsz főre foglaltak asztalt - számolt be róla a Magyar Nemzet.
A televízió beszámolója szerint a rendezvény politikai jellege nem szerepelt az előzetes egyeztetésben, a söröző dolgozói pedig azt kifogásolták, hogy az esemény akadályozta a munkavégzést. A felvételen hallható, amint az egyik alkalmazott számon kéri: „Ki engedélyezte ezt a gyűlést?”
A Hír TV szerint a személyzet végül értesítette a rendőrséget. A csatorna által bemutatott képsorok alapján a pincérek hiába kérték Magyar Pétert a beszéd befejezésére, a pártelnök folytatta felszólalását, sőt a helyszínen dolgozó német alkalmazottakat is megszólította.
A riport arra is emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy Magyar Péter és egy szórakozóhely személyzete között konfliktus alakul ki. Korábban az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyen történt incidens kapcsán is vita bontakozott ki, amelynek következményei az Európai Parlamentig értek, ahol mentelmi jogának felfüggesztését is kezdeményezték.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek