
Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Az álláshalmozó Kollár Kinga mellett több fővárosi tiszás képviselő is mesés vagyonnal rendelkezik. A frakcióvezető Bujdosó Andreának például összesen 185 millió forint megtakarítása van a szombaton közzétett vagyonnyilatkozata alapján - írja a Magyar Nemzet.
Jövedelemét illetően jelentős változás, hogy vezetőfejlesztési és esélyegyenlőségi tanácsadóként nagyjából évi 1,16 millió forintot keres, miközben az Andition.eu nevű vállalkozásának honlapja megszűnt. Így kérdés, hogy akkor milyen tevékenységből származhat onnan jövedelme. A Computershare Investor Services Ltd.-ből negyedévente 1,5 millió forint osztalékot kap, míg közel ugyanekkora összegben adott el részvényeket ugyanennél a cégnél.

Bujdosó vagyonnyilatkozata alapján az általa birtokolt ingatlanok tekintetében nincs változás: Ürömön lakik egy 2006-ban vásárolt 115,7 négyzetméteres társasházban, emellett egy 2021-ben vásárolt Toyota CH-R tulajdonosa.
Ami a politikát illeti, úgy tűnik, hogy Bujdosó ugródeszkának használja a közgyűlést: az alig fél éve elfoglalt frakcióvezetőséget máris ott akarja hagyni, hiszen a Pest vármegyei 3-as választókerületben indul országgyűlési képviselőjelöltként. Emlékezetes: Bujdosó tavaly nyáron Ordas Esztert váltotta a frakció élén, miután utóbbi egy kartellezés miatt elmarasztalt, bulihajókat üzemeltető cégben való érintettsége miatt kénytelen volt távozni pozíciójából. Bujdosó Andrea, aki korábban a Shellnél dolgozott, annak idején nyíltan kiállt a migráció mellett.
A rezsicsökkentést kritizáló, valamint korábban ukrán pólóban pózoló Gerzsenyi Gabriella anyagi helyzete is figyelemre méltó. A vagyonnyilatkozata szerint egyedüli tulajdonosa egy XII. kerületi 54 négyzetméteres társasházi lakásnak, valamint egy nagyjából 300 négyzetméteres szentendrei családi háznak, amely egy 940 négyzetméteres telken áll. Felerészben tulajdonosa egy 936, valamint egy 1872 négyzetméteres szigetmonostori teleknek is, utóbbin 214 négyzetméteres ház áll – ebben is 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. A jelenlegi árakat nézve az ingatlanvagyona értéke körülbelül 400 millió forintra tehető.

Gerzsenyinek két autója van: egy 2011-es Ford S-max, illetve egy 2013-as – tavaly vásárolt – BMW i3-as.
Az ingatlanvagyona mellett jelentős befektetésállománya is van: házastársával közösen 63 millió forint értékű befektetési jegye, valamint közel 13 millió forint értékű életbiztosítása van. Mindemellett a bankszámláján összesen 30 millió forint parkol. Jövedelemnyilatkozata szerint 4,3 millió forintot keres európai parlamenti képviselőként, ezenkívül őstermelő és szabadúszó író, amiből eseti jövedelme származik 0 és 50 ezer forint közötti sávban. Gerzsenyi Gabriella tavaly szeptemberében érkezett a Fővárosi Közgyűlésbe, azonban párhuzamos brüsszeli munkája miatt elvétve látni a munkahelyén.
Nyitókép: MTI

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban

Kaposvár és Eger is a béke és Orbán Viktor mellett áll, most Dunaújvároson a sor

Orbán Viktor: Egy új korszakban élünk

Ukránpárti cenzor korlátozza a tartalmakat a Facebookon

Orbán Viktor: Baj van a toronyban odaát, a tiszásokat már megérintette a vereség szele

Orbán Viktor: Ha nem a nemzeti kormány marad, kifosztanák a magyar családokat

Szijjártó Péter: az olcsó orosz kőolaj nélkül háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája

Beismerés: a Tisza közvéleménykutatója szerint Magyar Péter elutasítottsága jelentős a pártnélküliek körében

Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Hatalmas ováció fogadta Orbán Viktort