
Orbán Viktor kemény videóban üzent a kényszersorozásban részt vevő ukránoknak

Gazdasági szempontból totál hülyeség volt az árbefagyasztás, a kötelező akciózás és még a „piacosabb” árrésstop is. De mindenki tudja, hogy ezek az intézkedések, ugyanúgy, mint a rezsicsökkentésnek mondott lakossági energiaár-politika is hibás lépés volt gazdasági szempontból – jelentette ki a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Raskó György.

A Tisza Párt szakértője kiemelte,
mindkét intézkedést meg kellene szüntetni s helyette szociálisan igazságosabb módszert alkalmazni. Az én megoldásom: szabad lakossági energiaárak hozzákapcsolva energiaár-támogatást a rászorulóknak. A felső középosztály, a gazdagok ne kapjanak egy fillér rezsitámogatást sem. Hasonlóan az élelmiszerárstop helyett legyen támogatás élelmiszer-vásárláshoz az alacsony jövedelmű családoknak, nyugdíjasoknak, például kapjanak meghatározott élelmiszerek beszerzéséhez utalványt.
Mint ismert, korábban Magyar Péter tanácsadója több százezer ember halálát kívánta, mert szerinte Európában szükséges a „tisztulás”. Az egykori politikus még tavaly októberben csatlakozott a Tisza Párthoz, de már egy hónapra rá botrányt kavart, amikor az idősek halálát kívánta, azt állítva, az kedvezően hatna Magyar Péter pártjának választási eredményeire.
Amint arról már korábban beszámolt a lap, Raskó György 1989-ben lépett be az MDF-be. 1990. július 15-től a Földművelésügyi Minisztérium privatizációs és vállalkozásfejlesztési főosztályának vezetőjeként dolgozott, 1991 márciusától a minisztérium helyettes államtitkára, majd júniustól közigazgatási államtitkára volt. 1991 júniusától az ÁVÜ igazgatótanácsának tagja volt. Pikáns életrajzi adalékok, ha azt is tudjuk, hogy Raskó szabad szemmel is jól látható vagyonát a privatizáció során alapozta meg.
Az agrárszakember a rendszerváltást követő viharos évek után a magánszektorban kamatoztatta megszerzett tudását – és feltehetően információt is –, és a 2000-es évek elején már az amerikai farmerszövetség égisze alatt működő Marketing Strategies Ltd. nevű cégnél dolgozott. A 2010-es években több ellenzéki formáció körül is feltűnt, legutóbb a Momentum környékén, amit anyagilag is támogatott.
Ezen előzmények után jelent meg Magyar pártjának holdudvarában és fogalmazott meg hajmeresztő állításokat Raskó a közelmúltban. Ilyen volt például amikor agrárgazdasági szempontból jónak nevezte, ha több tízezer családi gazda eltűnik, és a földek olyan használók kezében koncentrálódnak, akik értenek a korszerű gazdálkodáshoz. Az uniós agrárreform mellett érvelve azt fejtegette egy interjúban, 2028-tól fel kell készülni arra, hogy profibb módon kell gazdálkodni.
Ugyanebben a beszélgetésben üdvözölte, hogy a tervek szerint jelentősen megnyirbálják a földalapú uniós támogatásokat, a Tisza agrárszakértője elmondta: – Fel kell készülni arra, hogy az a filozófia, hogy megszerzem a termőföldet használatra, és esetleg meg is vásárolom, akkor utána korlátlanul felveszem a földalapú támogatást, az ebben való érdekeltség jelentősen csökkenni fog, és helyette majd valószínűleg profibb módon kell gazdálkodni, hogy ezek a termelők életképes vállalkozásoknak megmaradjanak.
Hozzátette:
Az uniós agrártámogatások átalakítása után Magyarországon is több tízezer családi gazda el fog tűnni az agrárporondról.
Ugyanakkor elképesztő módon ezt agrárgazdasági szempontból jónak minősítette. Ugyanis szerinte ennek következtében ezek a földek olyan használók kezében koncentrálódnak, akik értenek a korszerű gazdálkodáshoz.
Mindez egyébként koránt sem meglepő Raskótól, hiszen évek óta szorgalmazza a földalapú támogatások megszüntetését. Már 2022-ben bírálta az uniós támogatási rendszert, és azért is örült 2003-ban Magyarország jövendő EU-csatlakozásának, mert akkor a mezőgazdasági politikánkat Brüsszelből fogják vezérelni, nem itthonról. Veretes mondatok attól az embertől, aki politikai karrierjét az egykori MDF-ben kezdte el.
Ha fentiek nem lennének elegendők, Raskó korábban arról is beszélt, hogy szerinte a gazdák túl könnyen keresnek pénzt a támogatásokkal. Ugyanis szerinte az átlagos – száz hektár termőfölddel rendelkező – családi gazdálkodásnak kevés befektetett munkával indokolatlanul magas a jövedelme a földalapú támogatással, ráadásul alig kell adót fizetniük őstermelőként.
Az már csak hab volt a tortán, amikor az agrárszakember arról beszélt, hogy Magyar Péter nem szereti az időseket, és ő már nem kaphatna pozíciót Magyar Péter kormányában, mert a Tisza Párt elnöke negyven-egynéhány évesnél idősebb embereket nem engedne a kabinetje közelébe.
Nyitókép: Facebook

Orbán Viktor kemény videóban üzent a kényszersorozásban részt vevő ukránoknak

Menczer Tamás megmondta: Itt a Tisza válasza Webernek és von der Leyennek

Sorozók Dnyipróban: Fényes nappal támadtak le egy férfit

Csercsa Balázs megerősítette a Hír TV-nek: valós a Tisza baloldali megszorítócsomagja + videó

„Szlava Ukraini”: A NATO-főtitkár így kötelezte el magát Ukrajna mellett + Videó

Magyar Péter embere megfutamodott, amikor a riporter Csercsa Balázs állításaival szembesítette + Videó

Paks II – öntik az „első betont”: megkezdődhetnek a tényleges építési munkálatok

Orbán Viktor is odaszúrt Karácsony Gergelynek az elmaradt hóeltakarítás miatt

EM: a kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít

Bajnai Gordon után a sógora is megjelent a Tisza Párt körül

Manfred Weber európai trónra ültetné saját magát

Von der Leyen telefonon egyeztetett Magyar Péterrel: világossá vált a Tisza Párt célja - Videó