
Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

Pócs János szerint a Gyöngyösön történt rendbontás nem spontán alakult ki, hanem szervezett akció volt, amelyért pénzt fizettek a résztvevőknek.
A videóban elmondta: az úgynevezett „Lázárinfó” gyöngyösi eseményét követően több ember is megkereste, akik szerint pontos információik vannak arról, hogyan zajlott a rendzavarás megszervezése. Ezek alapján a képviselő személyesen is ellátogatott Tarnaörsre és Tarnazsadányra, hogy utánajárjon a történteknek.
Elmondása szerint az ott élők beszámolói alapján a gyöngyösi balhéért fejenként 20 ezer forintot, valamint benzinpénzt kaptak azok, akiket a rendezvény megzavarására vittek Gyöngyösre. A képviselő szerint a rendbontásért fizetett embereket tudatosan toborozták, és a cél kizárólag a botránykeltés volt.
Kiderült, hogy a szervezésben a Tisza részéről Csík Miklós vett részt, aki a bekiabálásokat és a rendzavarást koordinálta. A képviselő szerint miközben az érintett településeken súlyos szegénységben élnek az emberek, addig a szervező „elég szép házban lakik”.
Megérte a gyöngyösi balhéért húszezer forintot, plusz benzinpénzt adni, csak azért, hogy balhé legyen
– fogalmazott Pócs János, aki a videó végén egy erős üzenetet is megfogalmazott az érintettek felé.
Felidézett egy mondást, amely szerinte pontosan leírja a történteket:
Aki mindenre csak pénzért képes, az pénzért bármire képes.
A képviselő felszólította az érintetteket, hogy ne hagyják magukat kihasználni, és ne vegyenek részt hasonló akciókban. Mint mondta, a gyöngyösi események tanulsága az, hogy a politikai balhék mögött sokszor tudatos szervezés és anyagi ösztönzés áll, nem pedig valódi társadalmi felháborodás.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket

Gulyás Gergely: Nagy bajban lennének a dunaújvárosiak, ha Nagy Ervinnek kellene megoldani a problémáikat

Dömötör Csaba: jöhet a „Facebook-blokád”, az EU aktiválta a rendszert, amellyel korlátozni tudja a közösségi média tartalmait a magyar választás előtt

Menczer Tamás Magyar Péternek: figyelj Brüsszelre, holnap Orbán Viktor ott vitatkozik a „gazdáiddal, Ursulával és Weberrel”

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Nácizmus után rasszizmus a Tiszában? A debreceni képviselőjelölt-jelölt diszkójában rejtegették a romagyilkosság fegyvereit

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban