
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Teljesült az utolsó feltétel is, így ténylegesen megkezdődhet Paks II építése. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) építési engedélyéhez szükség volt a jóváhagyott tevékenységek és a visszatartási pontok igazolására, illetve az 5. blokki nukleáris sziget alatti talajszilárdítás rész-használatbavételi engedélyének megszerzésére, mivel csak ezek után kezdődhetnek meg az építőmunkálatok. Ezt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az „első beton” öntéséhez való engedélyként definiálja - írja a Magyar Nemzet.
Az utolsó feltétel 2025. november 4-én teljesült, amikor az OAH kiadta a szükséges engedélyt, elfogadva, hogy a megvalósult talajszilárdítás a tervezett funkcióját megfelelően teljesíti – tájékoztatott az atomenergia hivatal. Mint írják: az „első beton” kifejezés meghatározása közvetlenül a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által alkalmazott terminológiából ered, amely az atomerőművek tervezésétől üzemeltetéséig terjedő folyamatok nemzetközileg elfogadott keretrendszerét biztosítja.
A NAÜ atomerőmű-információs rendszerének adatbázisában – amely a világ atomerőműveinek adatait kezeli – egy létesítmény építésének hivatalos kezdő dátumaként a reaktorépület (nukleáris sziget) alaplemezének első betonöntését rögzítik.
Vagyis az „első beton” kizárólag a nukleáris sziget legmélyebb és legvastagabb szerkezetének első öntésére, az alaplemez betonöntésére vonatkozik. A korábbi munkafolyamatok az előkészítő folyamatok részei, így ezen munkálatok ideje alatt az atomerőmű a NAÜ standard szerint még nem minősül építés alatt állónak. Ilyen korábbi munkafolyamat például a kiegyenlítő beton öntése, a talajmegerősítés vagy a munkatér kialakítása. A hazai jogszabályi keretrendszerben nincs önálló „elsőbeton-engedély”; az öntés megkezdése egy összetett engedélyezési folyamat és műszaki feltételrendszer teljesítése után lehetséges.
Mint ismeretes: a Paks II Zrt. 2021 decemberében benyújtotta építési engedélykérelmeit az 5. atomerőművi blokk nukleáris szigetének épületeire. A tervek szerint
egy közös alaplemezen épül meg. Az OAH ezekre az épületekre 2022 augusztusában adta meg az építési engedélyeket, ami jogalapot teremtett a kapcsolódó infrastruktúra egyedi építési engedélyeinek megszerzéséhez – fogalmaz a közlemény.
A létesítési engedélyezési eljárással párhuzamosan, a jogszabályi kereteknek megfelelően lehetőség nyílt a terület-előkészítési munkák engedélyezésére. A kockázatot ezen munkák esetében teljes mértékben a paksi vállalat viselte, míg 2024 utolsó negyedévétől kezdődően több ütemben nyújtotta be a szükséges dokumentációt az öt épületre vonatkozóan.
A Paks II Zrt. 2025. november 11-én megkezdte a területen a kiegyenlítő beton szerkezetének kiépítését, amelyet követett a vízszigetelés, a vasszerelés és egyéb, az alaplemez-betonozást közvetlenül nem érintő előkészítő munkálatok. A tevékenységeket az OAH helyszíni ellenőrzések keretében folyamatosan felügyelte.
Nyitókép: MTI/ Illyés Tibor

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár