
„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Egy, a kormányfő közösségi oldalán közzétett videó tanúsága szerint Orbán Viktor és Szijjártó Péter külügyminiszter közös főzésre adta a fejét a védelmi tanács ülése előtt. A menü sajtos tojásrántotta volt. Orbán Viktor miniszterelnök szerint azért, mert rántottát minden férfi tud készíteni.
Mint ismert, a kormányfő a védelmi tanács szerdai ülése után elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. Orbán Viktor akkor közölte,
Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
A kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítése azt jelenti, hogy a kiemelt energetikai létesítmények közelébe katonákat és a támadások elhárításához szükséges eszközöket is telepítenek. A rendőrség a kijelölt erőművek, elosztóállomások és irányító központok környékén nagyobb erőkkel járőrözik majd.
A digitális polgári körök esztergomi háborúellenes gyűlésén pedig a kormányfő elmondta, hogy szombaton is ülésezik majd a védelmi tanács, ahol az iráni háború miatt kialakult helyzetet beszélik meg.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Esztergom polgármestere a Háborúellenes Gyűlésen: védjük meg az eredményeinket a jövőben is

Deák Dániel: A Fidesz mozgósítási tartalékai nagyobbak, a Tisza elérte az üvegplafont

Orbán Viktor: Komárom-Esztergomban a cél a háromharmad + videó

Orbán Viktor kijelentette, ha az olaj megáll, a rezsicsökkentésre sem lesz pénz + videó

Orbán Balázs: Elég a zsarolásból!

Orbán Viktor: Az iráni háború miatt a Barátság kőolajvezeték fontossága kétszeresére nő + videó

Nézőpont Intézet: a többség szerint Ukrajnának kell engednie az olajvitában

Orbán Viktor: Nekünk április 12-én egyszerre kell legyőzni a Tiszát, Zelenszkijt, és Ursula von der Leyent

Menczer Tamás: az ukránok mindenre képesek, állami terrorizmust hajtottak végre

Orbán Viktor Százhalombattáról: Magyarország ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának

Hidvéghi Balázs: már online is kitölthető a Nemzeti Petíció


