
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Orbán Viktor elmondta: Brüsszelnek a Barátság-kőolajvezeték ügyében ki kell állnia két tagállama, Magyarország és Szlovákia mellett, Ukrajnával szemben.
Orbán Viktor hangsúlyozta: „mi is így látjuk, meg a szlovákok is, ez már eleve két szem, meg a jelentések is arról szólnak, hogy a Barátság-kőolajvezeték működőképes. Semmilyen technikai akadálya nincs annak, hogy az ukránok megindítsák az olajszállítást. Erről nem érdemes vitázni, ez ténykérdés”.
Orbán Viktor hozzátette: az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás szerint ukrán lépések nem kockáztathatják semmilyen európai uniós tagállam energiabiztonságát. Most éppen kockáztatják – tette hozzá.
Kifejtette, a sérelmet szenvedett szerződő fél, Magyarország, amelyet ebben a szerződésben Brüsszel képvisel, ezért neki meg kell hívnia, vallatóra kell fognia az ukránokat, mondván, emberek, itt szerződésszegés történt, két uniós tagállam került veszélybe a döntésük miatt.
Megjegyezte:
Brüsszelnek most azzal a nehéz helyzettel kell szembenéznie, hogy bár a szíve az ukránokhoz húz, Magyarország az EU tagja, Ukrajna pedig nem tagja az uniónak. Ezért nem a szíve szerint kell eljárnia – az ukránokat szereti, bennünket meg láthatóan nem –, hanem teljesítenie kell szerződéses kötelességét.
Orbán Viktor azt mondta, Brüsszelnek a tagállamok érdekének védelmébe kell fellépnie, tehát most ki kell állnia Magyarország és Szlovákia mellett, Ukrajnával szemben. Ez a dolga, ezt várjuk – tette hozzá, annak a reményének hangot adva, hogy az egyeztetések ezzel az eredménnyel zárulnak.
Nyitókép: MTI, Fischer Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár