
Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

"Ezt fogadta el az az Európai Néppárt, aminek a Tisza is tagja. Ez az ő stratégiájuk, ez az ő céljuk. Aki a Néppártnak tagja, az ehhez adja a nevét. Ne legyenek kétségei senkinek: a Tisza ebből ha akarna se tudna kimaradni!" - fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök a videóban is felidézte, hogy a múlt héten Zágrábban tartott az Európai Néppárt vezetői szintű megbeszélést, ahol két döntést hoztak.
Az egyik, hogy el kell venni a tagállamoknak a vétójogát a brüsszeli döntéseknél, a másik pedig, hogy az Európai Uniót katonai szövetséggé kell alakítani
- mondta. Hozzátette: ez önmagában nem lenne olyan nagy baj, mert hát döntsenek, amit akarnak.

A probléma az, hogy a magyar ellenzéknek a legnagyobb pártja, a Tisza az Európai Néppárthoz tartozik. Ez a döntés meg fog jelenni Magyarországon is. Akármit is mond a Tisza, az igazság az, hogy el akarják venni a vétójogunkat, ehhez megtalálták a külügyminiszter-jelöltjüket is. A Szijjártó inkább az levágatja a fejét, semhogy föladjon bármit, egy jottányit is a nemzeti érdekekből. De hát a Tisza által hozott, Brüsszelből vagy Londonból hazahozott lobbisták azok nem is akarnak, de nem is tudnak nemet mondani egy ilyen helyzetben
- hangsúlyozta a videóban Orbán Viktor.
A miniszterelnök kedden közösségi oldalán hozzátette, hogy nagy a feladat, nagy a nyomás, nem riadnak vissza semmilyen eszköztől.
Ha kell, bűnözőket küldenek a fideszes fórumokra, fizetett provokátorként.
Ha kell, megveretik azt, aki elmondja az igazságot a tiszás akciókról.
Ezek tények.
Áprilisban meg kell fékeznünk őket! Mondjunk nemet az ukrán háborúra a szomszédunkban, és mondjunk nemet a tiszás uszításra itthon!
Addig pedig arra kérem minden honfitársunkat, hogy ne üljön fel a tiszás provokátoroknak.
Magyarország a béke szigete. Tartsuk meg így
– emelte ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

Hasít az országjárás, tömegek várják Orbán Viktort

Brüsszel fizeti a számlát, a szervezetek támadják Magyarországot

Hidvéghi Balázs: már a vidékiek postaládájában is ott lesz a nemzeti petíció

„Még a földön is rúgtak” – megszólalt a tiszás provokátorok által megvert férfi

Elszakadt a cérna Gulyás Gergelynél, melegebb éghajlatra küldte a DK-t

Vörös posztó a Tisza szemében a nyugdíjrendszer

Zelenszkij emberei senkit nem kímélnek, folytatódnak a brutális emberrablások Ukrajnában

Rettentő a hideg Kijevben: több száz társasházban nincs fűtés

Menczer: A Tisza nem független, Weber parancsait hajtja végre

A nemzeti petícióval a magyarok nemet mondhatnak a háború finanszírozására

Magyar Péter szeretetországa: karóba húzást, agyonlövést, börtönt emlegetnek a tiszások