
Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

A kormányfő egyértelmű választ adott arra, hogy ukrán parlamenti képviselők nyíltan fenyegetik Magyarországot.
Természetesen minden ország védi a szuverenitását, így mi is, és nem hagyjuk magunkat sem fenyegetni, sem zsarolni
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor ezt követően arról beszélt, miért gyűltek össze a vezetők a mostani EU-csúcson. Megfogalmazása szerint az európai gazdaság jelenleg lejtmenetben van.
Ezt brüsszeliül úgy mondják, hogy veszít a versenyképességéből
– fogalmazott.
A miniszterelnök szerint a találkozó célja az, hogy az uniós vezetők megvitassák, mit kell tenni annak érdekében, hogy az európai gazdaság újra növekedési pályára álljon. A magyar álláspont szerint három alapvető lépésre van szükség.
Az első: békére van szükség. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a háború blokkolja a gazdaságot, és a háború rossz a gazdaságnak.
Minél hamarabb békét kell elérni
– mondta, hozzátéve, hogy a gazdasági fellendüléshez elengedhetetlen a fegyveres konfliktus lezárása.

A második pont a pénzügyi források felhasználása. A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha az Európai Uniónak van pénze, és a gazdaság lejtmenetben van, akkor azt nem másoknak kell odaadni, hanem saját gazdaságának megerősítésére kell fordítani. Példaként Ukrajnát említette, mondván: „ne küldjük el a pénzünket másnak, hiszen ez kell a versenyképességünk miatt, tehát ne küldjük a pénzt Ukrajnába.”
A harmadik kulcskérdés az energiaárak csökkentése. Orbán Viktor szerint az európai vállalatok és cégek versenyképességének első számú problémája a magas energiaár.
Csökkentse az energiaárat, hozza meg a döntéseket, és vágja le az energia árát
– fogalmazott.
Összegzésként a miniszterelnök három egyszerű lépésben határozta meg a magyar javaslatot: először állítsák le a háborút és teremtsünk békét; másodszor ne küldjék el az uniós forrásokat más országoknak, hanem az európai gazdaság megerősítésére fordítsák; harmadszor pedig csökkentsék az energiaárakat a versenyképesség javítása érdekében.

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme