
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Orbán Viktor hozzátette: nem tervezik, meg gondolkodnak erről, hanem döntést hoztak arról, hogy ukrán területen le kell győzni az oroszokat és erről nyíltan beszélnek.
Rámutatott: ez nem a béke, hanem a háború irányába mutat. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a transzatlanti együttműködésnek, az Amerika és Európa közötti együttműködésnek az ügye az egyre bonyolultabbá válik.
A kormányfő példaként említette a gázai ügyet is, ahol van egy nagyon erős amerikai kezdeményezés, amelyben az Európai Unió nem vesz részt, később legfeljebb majd valahogy belevonódik.

Ha a Közel-Keleten béke van, akkor a magyar határt könnyebb megvédeni a migrációtól
Ha a Közel-Keleten béke van, akkor a magyar határt könnyebb megvédeni a migrációtól - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta: a migráció miatt számos európai ország érintett a közel-keleti térség békéjében, ezért hosszú távon nem lesz tartható, hogy távol maradjanak a Béketanácstól.
Orbán Viktor kiemelte: Magyarország első pillantásra nem szorosan kapcsolódik a Gázai övezethez, de ha visszaidézzük a 2015-ös migránsválságot, látjuk, hogy ezekből a közel-keleti válságövezetből érkeztek a legtöbben. Tehát a Keleti pályaudvari történések óta minden magyar pontosan tudja, hogy a Közel-Kelet nincs olyan messze, mint ahogy a térkép alapján látszik.
Az összefüggés egyszerű: ha a Közel-Keleten béke van, akkor a magyar határt könnyebb megvédeni, ha a Közel-Keleten nincs béke, akkor nehéz védeni a magyar határt, mert nő az illegális migránsok száma - összegzett.
Megjegyezte: a "terep nem ismeretlen nekünk", mert Magyarország elég régóta ott van a térségben és próbál segíteni a Hungary Helps program keretében.
A Béketanács és Európa viszonyáról szólva kiemelte: számos európai ország éppúgy érintett a migráció miatt, mint Magyarország, de miután nem voltak benne a kezdeményezésben, és idegennek érzik maguktól az ilyen "Trump típusú összegyülekezéseket", ezért távolságot tartottak. Ugyanakkor az nem lesz tartható hosszú ideig, hogy van egy Európa számára is fontos válsággócok kezelésére létrejött nemzetközi intézmény, amelyből Európa kimarad. "Nem tartok attól, hogy egyedül maradnánk" - jegyezte meg.

A Béketanács most Gázára összpontosít, de a jövőben más gócpontok felszámolásával is foglalkozhat
A Béketanács most Gázára összpontosít, de a jövőben más gócpontok felszámolásával is foglalkozhat - hangsúlyozta Orbán Viktor.
"Létrejött egy szervezet, ami ugyan még mindig Gázára összpontosít első helyen, de nagyon meglepődnék, ha a második, harmadik ülésen már nem egy következő gócpont felszámolásáról lenne szó. Sajnos lehetőség és ajánlat több is van." - fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a Béketanács valójában egy reakció, ugyanis a nagy nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ, hosszú évek óta nem tudják ellátni azt a feladatukat, hogy csökkentsék a válsággócok veszélyességét és mennyiségét a világban.
"Rengeteg bizottság, rengeteg tanácskozás, plenáris ülések (...) minden van, a háborúk száma meg nő" - tette hozzá, jelezve, hogy ez az alaphelyzet váltotta ki az amerikaiak Béketanácsra vonatkozó kezdeményezését. "Ne zárjuk be a régi intézményeket, ki tudja, hátha föltámadnak", hanem próbáljunk egy más logika mentén létrehozni országcsoport-együttműködéseket, amelyek nem konferenciákat tartanak, hanem meghatározott felajánlásokat tesznek, részt vállalnak a probléma megoldásában - jellemezte az amerikai kezdeményezést.
Emlékeztetett: a Béketanács ötletét Gáza ügye váltotta ki, de aztán rájöttek, hogy ez a módszer más pontjain a Földnek is működni fog, és ezért bejelentették, hogy itt nem egyszerűen egy munkacsoportot kell létrehozni, hanem az ambíciók megnőttek, így létrejött egy nemzetközi szervezet. Felhívta a figyelmet arra: a konfliktuszónáktól sújtott térségekben és azok szomszédjaiban lévő országok vesznek részt a Béketanácsban, itt az arab világ, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, ugyanakkor Európa képviselteti a legkisebb mértékben.


Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár