
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Az Európai Néppárt vezetői zárt körű tárgyalásokat tartottak Zágrábban, Manfred Weber pedig elárulta, hogy milyen súlyos döntéseket hoztak a háború kiterjesztése érdekében – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán. Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy Brüsszel úgy döntött, hogy Orbán Viktort el kell távolítani, és egy számukra alkalmas jelöltet kell hatalomra segíteni.
Az Európai Néppárt vezetői zárt körben döntöttek arról, hogy folytatni kell a háborút, és Ukrajna támogatása szerintük továbbra is a legfontosabb feladat. Orbán Balázs szerint azonban az is egyértelmű, hogy ez mit jelent - írja a Magyar Nemzet.
Tudjuk, hogy ez mit jelent: 800 milliárd dollár ukrán jólétre, 700 milliárd katonai kiadásokra. Ebből következően másfélszeres tagállami befizetéseket vár el Brüsszel a büdzsébe, vagyis brutális adóemelések és megszorítások elé néznek az európai emberek
– írta bejegyzésében.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint emellett arról is döntöttek, hogy katonai szövetséggé kell alakítani, át kell állni a hadigazdaságra, ennek minden velejárójával, parancsnoki rendszerrel, sorkötelezettséggel, és az európai katonák Ukrajnába küldésével együtt. Orbán Balázs szerint azonban született egy ennél aggasztóbb döntés is, ez pedig a tagállami vétójog eltörlését célozza.
Idővel egyre inkább nőni fog a társadalmi ellenállás az európai háborús tervekkel szemben. Annak érdekében, hogy megakadályozzák és felszámolják a tagállami ellenállást akkor is, ha nemzeti kormány van a tagállamok élén, megszüntetnék az egyhangú döntéshozatalt. Brüsszel így akarja biztosítani a teljes kontrollt az eszkalációs folyamat felett
– hangsúlyozta Orbán Balázs.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint ráadásul a „Brüsszel-párti térfélen mindenki úgy számol Magyarország kapcsán, hogy amíg nemzeti kormány van, Magyarország ellen fog tartani a háborús terveknek. Vagyis a következő lépés szerintük, hogy Orbán Viktort el kell távolítani”.
Ezért indítanak Brüsszel-barát jelöltet a magyar választásokon, mert Magyar Péterrel tudnák végigvinni ezt a programot. Egyértelmű, hogy a Tisza Párt vezetője nem tud nemet mondani Brüsszelnek.
– fogalmazott Orbán Balázs. Hozzátette: Ezt Manfred Weber is tudja, ezért meg sem hívták erre a vezetői megbeszélésre Magyar Pétert. A döntés viszont kötelezi. Ezzel a programmal indítják a választáson.
Ezért nem szabad hagyni, hogy brüsszeli kormánya legyen Magyarországnak! A Fidesz a biztos választás!
– húzta alá.
Nyitókép: Manfred Weber hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár