
Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

A nemzeti kormány mindig is fontosnak találta az idős magyar állampolgárok anyagi hátterének biztosítását. Éppen ezért úgy döntött a Magyar Postával közösen, hogy utóbbi már február 6-án megkezdi a februárban esedékes, a 13. havi, és a 14. havi nyugdíj első negyedének ütemezett kézbesítését. A kifizetések egy összegben, egyazon utalványon érkeznek, amelyen a három tételt külön feltüntetve találják a címzettek. Akik utalással kérték, február 12-én kapják meg a 13. havi első részletetét, 13-án pedig a 14. havi nyugdíj első részletét utalják majd.

Amit ebben a gazdasági helyzetben meg lehet tenni, azt a kormány megtette, sőt túl is teljesítette. Az idősek számára ez egy nagyon jó február, nagyon sok minden, amit 2026-tól be tudott vezetni a kormány, most érkezik:
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egy kormányváltás esetén ezek a támogatások már egyáltalán nem garantáltak, a fókusz a családokról a profitra vándorol majd.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy. Ám a Tisza Párt legfőbb vágya, hogy a hatalomba jutásuk után azonnal eltöröljék a 13. és a 14. havi nyugdíjat. Nem véletlen, hogy
az idősek körében egyáltalán nem népszerű Magyar Péter,
akinek szakértői egyre-másra jelentik ki, választási sikerük esetén rengeteg pénzt vennének el a nyugdíjasoktól.
A Tisza Pártot támogató szakértők – köztük Surányi György, Bod Péter Ákos, Petschnig Mária Zita vagy Kéri László – folyamatosan a nyugdíjak csökkentéséről beszélnek. Ebbe a sorba illeszkedik Simonovits András nyilatkozata is. A Tisza Párt nyugdíjkoncepciója így nézne ki:
Karácsony Mihály nyugdíjszakértő úgy vélekedett, hogy
a 13. és a 14. havi nyugdíj inkább hűségpénz vagy lojalitáspénz.
Mihályi Péter közgazdász, egyetemi tanár arról értekezett, hogy el kellene törölni a két pluszjuttatást, a baloldali szakértő mondta ezt függetlenül attól, hogy a Republikon Intézet felmérése szerint az idős emberek szerint jó dolog a 13. és a 14. havi nyugdíj. Mihályi Péter kijelentette, egy felelős kormánynak korlátozottak a lehetőségei, egészségügyre, oktatásra, környezetvédelemre is kell pénzt költeni, nem pedig mindent odaadni a nyugdíjasoknak.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme