
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Elismerő szavakat kapott a Partizán műsorában Orbán Viktor évértékelő beszéde. Endrey Mátyás, a csatorna szerkesztője úgy vélte, a miniszterelnöki beszéd nyugodt volt, nem lehetett rajta pánikhangulatot érezni. Mint fogalmazott, azt a látszatot keltette beszédében Orbán Viktor, hogy vezetőként rendelkezik a győzelem utánra mutató tervekkel és a Fidesz fő üzenetét jól át tudta adni.
Mindezek mellett ugyanakkor a beszédben nagy hangsúlyt kapott az is, mi a következő választások tétje. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője lapunknak elemezve a beszédet rámutatott: a kormányfő világossá tette azt is, hogy a választás egyik kulcskérdése Magyarország szuverén külpolitikájának megőrzése. Ez a háború kapcsán békepárti álláspontot jelent, vagyis Magyarország nem küld fegyvereket, katonákat, és nem sodorja bele az országot a konfliktusba. Szerinte érzékeltetésképpen a kormányfő arra is rámutatott, hogy ennek a politikának közvetlen hatása van a mindennapi életre:
amikor a különböző intézkedéseket – például a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatásokat vagy az otthonteremtési programokat – sorolta, azt is hangsúlyozta, hogy ezek a források azért állnak rendelkezésre, mert a kormány a magyar emberekre fordítja az ország erőforrásait.
– A miniszterelnök értelmezésében a választások tétje az is, hogy Magyarország továbbra is ezt az irányt követi-e, és megőrzi-e azt a politikai mozgásteret, amely lehetővé teszi ezeket az intézkedéseket – összegzett Deák Dániel. A vezető elemző közösségi oldalán is megosztotta észrevételeit Orbán Viktor évértékelőjéről, amelyeket öt pontban foglalt össze.

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek