
Ukrajna volt külügyminisztere: Európa háborúra készül Oroszországgal + videó

Azt az Ukrajnát akarják már 2027-ben beléptetni az Európai Unióba, ahol a kárpátaljai magyarság jogait is semmibe veszik – közöle Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzáette, nekik akar az Európai Unió több ütemben, összesen 1500 milliárdos támogatást adni.
– Ezért is kiemelt fontosságú a nemzeti petíció – hangsúlyozta a miniszter.
Ahogyan arra a Magyar Nemzet korábban felhívta a figyelmet, a magyar kormánynak már jelentős tapasztalata van abban, hogy a magyar érdeket sikeresen képviselje Brüsszelben, ebben pedig rendre tud a magyar emberek egyértelmű és szilárd véleményére támaszkodni. A most induló nemzeti petícióval a magyarok nemet mondhatnak az orosz–ukrán háború további finanszírozására, továbbá arra is, hogy az ukrán állam működését a következő tíz évben velünk fizettessék meg, illetve nemet mondhatnak a rezsiárak háború miatti emelésére is.

A már postázás alatt lévő nemzeti petícióban tehát az alábbi három, hazánk jövőjét meghatározó veszélyre mondhatunk nemet:
Miként azt Orbán Viktor korábban már elmondta, ha most Ukrajna tagja lenne az EU-nak, akkor az unió közvetlen katonai konfliktusban állna Oroszországgal.
– Ukrajnának kívül kell maradnia az Európai Unión, beengedni őket életveszély, és Magyarország számára folyamatos háborús veszélyt jelent
– hangsúlyozta a kormányfő.

A nemzeti petíció kézbesítése Budapest után vidéken is elkezdődött már. Hidvéghi Balázs ennek kapcsán úgy fogalmazott, a petíció sorsdöntő kérdésről szól, a tét óriási.
– Brüsszel a fejünk felett akar dönteni rólunk, el akarja venni a magyarok pénzét, hogy abból háborút finanszírozzon, hogy Ukrajnát finanszírozza. Ma már mindenki számára világos: Brüsszel háborút akar – hangoztatta.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Ukrajna volt külügyminisztere: Európa háborúra készül Oroszországgal + videó

Ismét megerősítették: Ukrajna uniós csatlakozása a Tisza programjának része

A családok és dolgozók is több pénzt kapnak

A Tisza brüsszeli programját két biztos forrás is alátámasztja

Atomtörténelmi pillanat Pakson, ténylegesen elkezdődött az építkezés

Kormányinfó: A schengeni övezetből is kitiltják az ukrán kényszersorozókat

Török Gábor szerint az a legvalószínűbb választási eredmény, hogy a Fidesz sima többséget szerez

Orbán Viktor bemutatta a Tisza Párt két arcát

Milliárdokkal segíti a rezsiköltségek csökkentését a kormány

Bukott balliberális pénzügyminiszter leplezte le a Tisza Pártot – Videó

Orbán Viktor nagy leleplezést tett: így támogatják Ukrajnából a Tisza Pártot (VIDEÓ)

Gulyás Gergely: Napokon belül érkezik a 13. havi nyugdíj