
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A február 22-i keltezésű körlevél már az elején rögzíti: február 24-én lesz négy éve annak, hogy Ukrajnában véres háború kezdődött. A dokumentum részletesen sorolja a konfliktus borzalmait, hangsúlyozva, hogy a háború árát nem a döntéshozók, hanem a gyermekek és a családok fizetik meg.
A szöveg egy hosszabb bekezdésben mutatja be a szenvedést és pusztítást, majd XIV. Leó pápára hivatkozva úgy fogalmaz: „ez a rengeteg fájdalom kell, hogy együttérzésre és cselekvő szeretetre indítson bennünket”.
A körlevél arra kéri a papokat, hogy Nagyböjt első vasárnapján minden szentmisén imádkozzanak a békéért. Emellett egyhetes adománygyűjtést is hirdetnek, amelynek felajánlásait a háborús területekre juttatnák el húsvétra. Az idei húsvét április 5-ei hétvégére esik, közvetlenül az április 12-i országgyűlési választást megelőző vasárnapra és hétfőre.
A Kontroll – amely Magyar Péter „házi oldala” – azt állítja: a dokumentum hangvétele eltér a korábbi nagyböjti körlevelekétől. A cikk szerint a szöveg „mintha a Karmelita Kolostorban íródott volna”, utalva a miniszterelnöki hivatalra.
A lap kifogásolja, hogy míg a korábbi nagyböjti körlevelekben rendszeresek voltak a Szentírásra és Jézus Krisztusra való hivatkozások, a 2026-os dokumentum inkább politikai jellegű megfogalmazásokat tartalmaz, és részletesen ismerteti az ukrajnai háború borzalmait.
A Kontroll szerint az egyház ezzel a kormány narratíváját erősíti, amikor a háború következményeire helyezi a hangsúlyt.
A körlevél ugyanakkor egyértelműen arra buzdítja a híveket, hogy imádkozzanak az ukrajnai áldozatokért, a harcok miatt szenvedőkért, valamint a békéért. A püspöki konferencia célja az, hogy a hívek együttérzéssel és cselekvő szeretettel forduljanak a háború sújtotta emberek felé, és konkrét segítséget is nyújtsanak az adománygyűjtés révén.
Nyitókép: Kontroll.hu

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár