
A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!

Kedden Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal Sümegre látogatott, ahol Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel a Hotel Kapitányban mondtak buzdító beszédet a kampány hivatalos kezdete előtt pár nappal az összegyűlt aktivistáknak. A kormányfő közösségi oldalán egy videót is megosztott az eseményről, melyhez kísérőszövegként azt írta,
Sümegen már tudják: a Fidesz a biztos választás. Hajrá, Navra!
A rendezvényen Orbán Viktor arról is beszélt, hogy mind a Fidesz-KDNP listája, mind Navracsics Tibor is magabiztosan vezet a körzetben. A Mandiner a megszerezte a kutatás pontos számait, amelyek megerősítették az Orbán Viktor által elmondottakat.
A Veszprém vármegyei hármas választókerületben, ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek
41 százaléka a Fidesz-KDNP-re,
32 százalék a Tiszára,
8 százaléka a Mi Hazánkra,
4 százaléka a Demokratikus Koalícióra,
1 százaléka a Jobbikra,
1 százaléka a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra,
2 százalék egyéb létező pártra,
a választók 6 százaléka bizonytalan,
míg 5 százalék nem mondta meg, kire voksolna.

A jelölteket tekintve a következő az állás:
Navracsics Tiborra (Fidesz-KDNP) 44 százalék,
Balatincz Péterre (Tisza) 30 százalék,
Gergelics Ádámra (Mi Hazánk) 4 százalék,
Bakk Istvánra (DK) 4 százalék,
Sándor Balázsra (MKKP) 1 százalék,
egyéb jelöltre 3 százalék szavazna,
nem tudja bizonytalan 12 százalék,
nem menne el 2 százalék.

A Veszprém vármegyei 3-as választókerület egy klasszikus csatatér választókerület. Mindez azt jelenti, hogy ebben a körzetben mindig az a párt jelöltje nyert, amely országosan is megnyerte a választást.
A 2014-es parlamenti választást Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP) nyerte a szavazatok 43,14 százalékával. Jól látszik, hogy Navracsics Tibor most hasonló támogatottságnak örvend. 12 évvel ezelőtt Horváth József, a baloldal közös jelöltje 27,34, míg Dobó Zoltán (Jobbik) 23,49 százalékot ért el.
2015-ben időközi parlamenti választás volt ebben a körzetben Lasztovicza Jenő halála miatt. Akkor is hatalmas küzdelem volt, és története során először a Jobbik jelöltje, Rig Lajos meg tudott nyerni egy parlamenti választást.
2018-ban ismét az országos küzdelem központjába került ez a körzet.
Rig Lajos és a Jobbik mindent elkövetett, hogy megtartsák ezt az egyéni mandátumot, de végül több mint hat százalékponttal győzött Fenyvesi Zoltán, a Fidesz jelöltje.
Négy évvel ezelőtt Navracsics Tibor lett a kormánypártok jelöltje a körzetben. Ismételten Rig Lajos szállt ringbe az ellenzéki oldalon, de akkor már nemcsak a Jobbik jelöltjeként, hanem a baloldali összefogás színeiben.
Bár 2018-as eredményéhez képest Rig erősödött, de Navracsics Tibor is tudta növelni a támogatói körét, így megmaradt a két jelöl közötti hat százalékpontos különbség a Fidesz javára.
A mostani kutatás alapján azt látjuk, hogy Navracsics Tibor előnye nagyjából akkora, mint amennyi Lasztovicza Jenőé volt a 2014-es parlamenti választáson.
Mind 2018-ban, mind 2022-ben lényegesen kisebb előnnyel nyertek a kormánypártok ebben a körzetben, mint amekkora előnnyel MOST Navracsics rendelkezik.
A Veszprém vármegyei 3-as körzetet tekintve azt a következtetést vonhatjuk le az országos támogatottsági adatokra, hogy mivel ilyen stabilan vezetnek ebben a billegő körzetben a kormánypártok, így a teljes országra vetítve is magabiztos Fidesz előnyre lehet következtetni.
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!

J.D. Vance: Ne engedjük, hogy arctalan brüsszeli bürokraták és idegen országok akarják meghatározni, hogyan éljenek a magyarok

Orbán Viktor: Álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!

Orbán Viktor helyretette Donald Tuskot: „Mit tettél a békéért?”

Videó: Donald Trump élőben üzent Budapestre: teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktort

Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált

Szánthó Miklós: Zelenszkij már a Tisza vereségre készül, jöhet a magyar Majdan

J. D. Vance keményen üzent Brüsszelnek Budapestről: „Hagyják békén Magyarországot!”

„Európa egyik igazi államférfija” – J. D. Vance méltatta Orbán Viktort Budapesten

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása is mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt


