
Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket

Ukrajna uniós tagságának, háborús támogatásának és az Európai Unió (EU) katonai szövetséggé alakításának elutasításáról szóló határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. Az indítványban elutasítják az EU-tagállamok szuverenitását veszélyeztető törekvéseket is.
Az Országgyűlés honlapján szereplő javaslatban azt írják, hogy Magyarország szomszédságában a második világháború óta nem látott, százezrek életét követelő fegyveres konfliktus zajlik, ami különösen régiónk, de egész Európa biztonságát közvetlenül veszélyezteti. Ebben a helyzetben
Európa legfontosabb feladata a konfliktus súlyosbodásának megelőzése lenne, fegyverszünet és érdemi béketárgyalások elősegítésével. Az Európai Unió intézményei és vezetői azonban sorozatosan olyan döntéseket hoznak, amelyek növelik az eszkaláció veszélyét, és egyre közelebb sodorják Európát a háborúhoz.
A beterjesztők hangsúlyozzák, hogy Magyarország ellenzi Ukrajna európai uniós tagságát, mert Ukrajna háborúban áll és felvétele az Európai Uniót is a háború részesévé tenné. Továbbá Ukrajna nem felel meg az európai uniós tagság kritériumainak, ezért az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikkével összhangban nem vehető fel az EU-ba.
Az indítvány szerint
az Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak érdemi megkezdéséhez ne járuljon hozzá, Ukrajna uniós tagságát ne támogassa.
Az Országgyűlés megállapítja, hogy Magyarország és Európa érdeke, hogy kimaradjon a háborúból és mindent megtegyen a békéért. Ezért a Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy tegyen meg mindent a nemzetközi béketörekvések támogatása érdekében és ne küldjön pénzt és fegyvereket Ukrajnába; támogasson minden olyan béketörekvést − különösen az Amerikai Egyesült Államok elnökének kezdeményezéseit −, amely Magyarország és az Európai Unió biztonságát súlyosan veszélyeztető orosz-ukrán háború lezárását szolgálja.
Továbbá tegyen meg minden szükséges lépést annak elkerülésére, hogy akár Magyarország, akár az Európai Unió belesodródjon az orosz-ukrán háborúba.
Emlékeztetnek: az Európai Unió a háború kitörése óta 193,3 milliárd euró (mintegy 73 104 milliárd forint) támogatást nyújtott Ukrajnának, ami közel háromszorosa annak a nettó uniós támogatásnak, amit Magyarország 2004 óta kapott.
Ugyanakkor az Európai Unió − Magyarország, Csehország és Szlovákia kimaradása mellett − további 90 milliárd euró (mintegy 34 037 milliárd forint) „hitelt”nyújt Ukrajna részére 2026-2027-ben, amelyhez nemzetközi pénzpiacokról vesz fel hiteleket.
A beterjesztők szerint a „hitelt” Ukrajna csak a háború utáni orosz jóvátétel esetén fizeti vissza, így valójában vissza nem térítendő támogatásról van szó. Az Európai Bizottság tervezete pedig a kohéziós források és agrártámogatások legalább 20 százalékos csökkentésével teremtené elő az Ukrajna támogatásához szükséges forrásokat.

Azt is felidézik, hogy
az Európai Bizottság elnöke bemutatta Európa állam- és kormányfőinek az Ukrajna jólétét megalapozó újjáépítési tervet, amelyben 800 milliárd dollár (mintegy 255 384 milliárd forint) támogatási igényt fogalmaznak meg a következő évtizedben Ukrajna újjáépítésére és gazdaságfejlesztésére, illetve további 700 milliárd dollár (mintegy 223 461 milliárd forint) támogatási igényt katonai célokra. A terv finanszírozása pedig minden magyar család számára közel 1,4 millió forint anyagi terhet jelentene
− sorolták.
Az előterjesztés szerint az Országgyűlés üdvözli, hogy a kormány nemzeti petíció formájában kéri ki a magyar emberek véleményét Ukrajna további háborús finanszírozásával kapcsolatban. Egyben az Országgyűlés felszólítja a kormányt: akadályozza meg, hogy Magyarország és a magyar emberek pénzét, illetve a Magyarországnak és a magyar embereknek jogszerűen járó uniós forrásokat Ukrajnába vigyék.
A továbbiakban arról írnak, hogy az Európai Unión belül egyre erősödnek azok a politikai és intézményi törekvések, amelyek az Európai Uniót katonai szövetséggé alakítanák át. Megjelentek olyan kezdeményezések, amelyek az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt kölcsönös védelmi klauzula értelmezését kiterjesztve, a jelenlegi szerződéses kereteken messze túlmutató katonai kötelezettségeket hárítanának a tagállamokra.
Ebbe az irányba mutat az Európai Néppárt elnökének nyilatkozata az európai zászló alatt szolgáló csapatok Ukrajnába küldéséről, valamint az Európai Unió katonai védelmi szövetséggé alakításáról.
Ezért az Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy lépjen fel az Európai Unió katonai szövetséggé alakítására irányuló kezdeményezésekkel szemben.
A javaslat azt is tartalmazza: az Országgyűlés elutasít minden olyan uniós kezdeményezést, amely az egyhangúság eltörlésére, korlátozására irányul, mert az ilyen módszerek az intézményi egyensúly megbontásához, a tagállami hatáskörök elvonásához és a jogbiztonság sérelméhez vezethetnek. Továbbá
felszólítják a kormányt, hogy az Európai Unió intézményeiben Magyarország érdekeit a nemzeti szuverenitásának védelmében minden jogszerű eszközzel képviselje
− tartalmazza a határozati javaslat.
(MTI)
Nyitóképünkön Kocsis Máté, fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket

A Tisza veresége utáni balhéhoz toboroz katonaviselt embereket az ukrán Pride

Tápai Szabina: A tapasztalat a fontos, nem érünk rá kísérletezni - Videó

Orbán Viktor határozott választ adott Brüsszelnek: Nem engedjük el a védett árakat, mert a terhek a családok nyakába hullanának vissza - Videó

Felbukkant egy weboldal, amin Magyar Péter összes eddigi hazugsága szerepel – törheti a fejét, hogy fogja mindet kimagyarázni

J. D. Vance: Amit az Európai Unióban és Brüsszelben látunk, az botrányos

Orbán Viktor: Az 1000 forintos benzinárra szavaz, aki a brüsszel-párti erőkre voksol

Így folyhatott a Tiszához az ukrán feketepénz - videóval

Szijjártó Péter: a vidéki gyárakban dolgozók nélkül nincs tudás- és kutatásalapú gazdaság - videóval

Hal Melinda: Orbán Viktor az egyetlen, aki meg tudja védeni Magyarországot - Videó

Marad J. D. Vance: váratlan fordulat a budapesti látogatásban

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt