2026. február 08. vasárnap, Aranka
9°C Budapest

Kezdetben még rosszabbra is fordulhatnak a dolgok, ha Tisza nyer – figyelmeztetett egy Tisza-közeli közgazdász

Kezdetben még rosszabbra is fordulhatnak a dolgok, ha Tisza nyer – figyelmeztetett egy Tisza-közeli közgazdász
Nem más beszélt erről a napokban, mint Felcsuti Péter, akinek neve felmerült a pártnak készült hatszáz oldalas megszorítócsomag kapcsán. A bankár kifejtette: mindenképpen támogatni kell a Tiszát, még akkor is, ha Magyar Péter személyisége nem rokonszenves, programjának több eleme pedig nem tetszik.
2026. február 08., vasárnap 10:57
Vágólapra másolva!

Immár minden eszközzel és módon agitálnak Magyar Péter mellett a balliberális nyilvánosságban – jó példa erre az az interjú, amelyet a minap adott a Klikk Tv-nek Felcsuti Péter. Az egykori bankár személye a mai politika viszonyok között sem mellékes, de kezdjük azzal, mi hangzott el a mostani interjúban.

Önmagában ellenszenves

A beszélgetés – mondhatni – a szokott mederben zajlott. A Bajnai Gordon régi szövetségesének nevezhető Felcsuti kritizálta az Orbán-kormányt, de ez előtt Magyar Péter mellett agitált. Pontosan így fogalmazott:

Én azt gondolom, hogy az egyetlen racionális választás a Tisza pártnak, illetve Magyar Péternek a támogatása.

A bankár nem sokkal később azt is kifejtette: még úgy is a Tiszát favorizálja, hogy sem a pártelnök, sem pedig a pártbeli elképzelések nem tetszenek neki. Előbb azt mondta, hogy „legfőképpen Magyar Péternek a személye, amelyik hát mindennek nevezhető, csak különösebben – már ami engem illet –, különösebben rokonszenvesnek nem.” Ezután tett egy kitérőt és azt fejtegette, racionális döntés volt, hogy Magyar nem működött együtt a baloldal régi pártjaival. Ám visszakanyarodott és ezzel folytatta: „tehát sok minden van, ami nekem nem tetszik a programjában, az ő megnyilvánulásai, Európához való viszony, Ukrajnához való viszony.” Majd a Tisza adóprogramját megemlítve így fogalmazott:

amit effektíve a Tisza párt, illetve Magyar Péter mondott, az nekem épp elég ellenszenves önmagában is.

A többkulcsos adó feltétlen híve

Az adónál érdemes kitérőt tenni. Egyrészt Felcsuti egy november végi interjúban lényegében megerősítette, hogy valódi volt az a tiszás adóemelési elképzelés, amelyről korábban a sajtó írt. A bankár akkor a nyár végén kiszivárgott információkra utalt, amely szerint egy belső tiszás dokumentum brutális adóemelést és háromkulcsos személyi jövedelemadót indítványozott. De Felcsuti Péter neve előkerült a Tiszának írt hatszáz oldalas megszorítócsomag kapcsán is: az Index korábbi információja szerint a dokumentumon szereplő aláírások egyike kísértetiesen hasonlít a bankár szignójára. Felcsuti akkor tagadta, hogy részt vett volna a csomag kidolgozásában, az ugyanakkor tény: a többkulcsos személyi jövedelemadó feltétlen híve. Olyannyira az, hogy szerinte Magyarország „buta”, ahol „az emberek nem túl okosak”, pusztán amiatt, mert nem támogatják a progresszív adózást.

Nem lesz jobb

Felcsuti mostani interjújában akad még egy elgondolkodtató részlet. Az egyébként munkásőr múlttal rendelkező közgazdász ugyanis kifejtette:

Ez nem jelenti azt, hogy az ember, hogy mondjam, naiv optimizmussal azt gondolná, hogyha véletlenül, mert erre garancia nincs, ha véletlenül a Tisza párt nyerne, akkor rögtön minden jobbra fordulna. Sőt (…) a dolgok átmenetileg akár rosszabbra is fordulhatnak. Ugye ezt a szociológia meg a közgazdaságtan J-görbének nevezi, hogy valami történik, és akkor még egy darabig lefelé megy a trendvonal, és csak utána kezd el felfelé kapaszkodni.

Ezután arról beszélt, szerinte semmi garancia nincs arra, hogy ha a Tisza Párt nyerne, azonnal „eljönne a mennyország Magyarország számára”.

A kormányváltáshoz fűzött gazdasági remények hűtésének érdekes időpontot választottak. Az interjú ugyanis február 6-án jelent meg a Klikk Tv internetes csatornáján, Magyar Péter pedig másnap ismertette úgynevezett kormányprogramját, amiről egyébként megírta a Magyar Nemzet: valójában kamuprogramról van szó.

Forrás: Magyar Nemzet / Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka
 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk