
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Magyar Péternek üzent Szűcs Gábor: a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója bejelentette, hogy Én, a kétarcú címmel képregényt indítanak, amely – megfogalmazása szerint – a „legkétarcúbb politikusról”, vagyis Magyar Péterről szól majd.

„Ígérgetsz fűt-fát, teszed itt a szépet, előadod a meséket Magyarországon, majd amikor kimész Brüsszelbe, kiderül, hogy ennek a tökéletes ellentétét képviseled. Ez az egész csak kamu” – fogalmazott Szűcs Gábor. A mozgalom alapítója azzal vádolta Magyar Pétert, hogy Erdélyben is mást mutatott, mint amit valójában képvisel. Felidézte:
a népi motívumos ruhában tett látogatás is csak szerepjáték volt, mert „hamar lehullott a lepel”.
Állítása szerint a politikus valójában Ukrajnát, a bankokat és az energialobbit képviseli.

Szűcs Gábor arról is beszélt, hogy Magyar Péter – megfogalmazása szerint –
lepaktált Ursula von der Leyennel és Manfred Weberrel, akik „megmondták neki”, kiket kell beültetnie a pártjába. Úgy véli, ezek az emberek majd az említett érdekeket képviselik.
A videóban elhangzott az is: szerinte a párt alelnöke, Tarr Zoltán korábban arról beszélt, hogy „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”. Szűcs szerint azonban azt nem árulták el, mit jelent ez a „minden”.
Na ez a kétarcúság, amikor mást mutatsz, mint amit valójában szeretnél
– fogalmazott.
A bejelentés szerint a képregény március 2-tól lesz kapható a könyvesboltokban, valamint online a ketarc.hu oldalon.
A mozgalom előzetest is ígér azoknak, akik megadják e-mail-címüket, és később digitálisan is elérhetővé teszik a kiadványt.
Szűcs Gábor a videó végén arra biztatta követőit: nézzék meg a képregényt, mert szerinte „érdemes lesz”.
Mosoly itthon, paktum Brüsszelben – a kritikusok szerint ez jellemzi Magyar Péter politikáját. Úgy vélik, miközben idehaza kerüli a határozott állásfoglalásokat és a közönségnek tetsző üzeneteket hangsúlyozza, Brüsszelben már megszülettek a háttéralkuk. A bírálók migrációs, energetikai és pénzügyi érdekeket emlegetnek, s azt állítják: a háttérben bankadóeltörlésről és az olcsó orosz energia kizárásáról is szó lehet.
A Tisza elnöke pedig „bankárt és energialobbistát is a csapatába vett, akik egyből kikotyogták, hogy kitiltják az olcsó orosz olajat és eltörlik a bankadót”.
Szóval ezek után egyértelművé vált számunkra, hogy Magyar Péter kétarcú. Neked azt hazudja, amit hallani szeretnél, a hátad mögött meg lepaktál Brüsszellel és a multikkal
– fogalmaztak a kiadvány készítői.
A témáról a Patrióta Extra című műsorban beszélt Lajkó Fanni, Apáti Bence és Szűcs Gábor, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítói.
Nyitókép: Facebook

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár