
Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

Mint arról korábban a Magyar Nemzet beszámolt, újabb magyar halálos áldozata van az ukrajnai kényszersorozásnak.
A beregszászi járásban egy magyar embert kényszerrel elvittek az utcáról, be akarták sorozni, de a kiképzőközpontban már rosszul lett, tekintettel arra, hogy szívbeteg volt, és sajnos el is hunyt
– mondta Szijjártó Péter.
Természetesen a részvétnyilvánításon túl az áldozat családjának minden támogatást megadunk
– szögezte le.
„Ukrajnában folyamatos a kényszersorozás, gyakorlatilag nyílt embervadászat zajlik az utcákon”
– tette hozzá.
Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte, hogy itt az ideje véget vetni a háborúnak, a háborút szító brüsszeli politikának, és itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség végre fellépjen az ukránok nagyon durva, nyílt embervadászatával, a kényszersorozásokkal szemben. Úgy vélekedett, hogy hiába zajlik már négy éve háború Ukrajnában, Brüsszel az amerikai béke-erőfeszítések ellenére tovább szítja a feszültséget.
Több száz milliárd eurót akarnak odaadni az ukránoknak, még több fegyvert akarnak adni, meg akarják hosszabbítani a háborút, pedig ez a háború mindennap szenvedéssel, tragédiákkal, halálesetekkel jár
– mondta.
Béke kell, véget kell vetni a háborúnak, Magyarország kormánya támogatja a béke-erőfeszítéseket. Amíg ezek nem sikeresek, addig ebből a háborúból ki kell maradnunk
– összegzett.
A Blikk azt írja, hogy a most elhunyt Reban Zsolt gyerekkora óta szívproblémákkal küzdött, és korábban többször is alkalmatlannak nyilvánították katonai szolgálatra.
A családja szerint Ungváron és Beregszászon is megvizsgálták, és minden alkalommal hazaküldték azzal, hogy egészségi állapota miatt nem felel meg a katonai követelményeknek. Ennek ellenére január 6-án, amikor éppen munkából tartott hazafelé ebédelni, egy rendvédelmi jármű megállította, és elvitték. Hiába próbálták családtagjai jelezni, hogy beteg, és korábban alkalmatlannak minősítették, a hatóságok nem hallgatták meg őket
– fogalmaz a lap.
Hozzáteszi, hogy Reban Zsolt utoljára január 16-án tudott telefonon beszélni családjával. „Akkor azt mondta, hogy a Lemberghez közeli Javoriv katonai központban van kiképzésen, de fogalma sincs, mikor engedik haza. Két nappal később érkezett a tragikus hír: a férfi rosszul lett a kiképzés helyszínén, összeesett és meghalt. A hivatalos iratok szerint halálát szív- és légzési elégtelenség okozta, amelyet enyhe tüdőgyulladás kísért. A család és a helyi közösség számára azonban ez nem ad megnyugvást, hiszen Zsolt egészségi állapota miatt eleve nem lett volna szabad katonai szolgálatra kötelezni. A férfit január 26-án temették el, gyászba borítva a kárpátaljai magyar közösséget.”
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket

Gulyás Gergely: Nagy bajban lennének a dunaújvárosiak, ha Nagy Ervinnek kellene megoldani a problémáikat

Dömötör Csaba: jöhet a „Facebook-blokád”, az EU aktiválta a rendszert, amellyel korlátozni tudja a közösségi média tartalmait a magyar választás előtt

Menczer Tamás Magyar Péternek: figyelj Brüsszelre, holnap Orbán Viktor ott vitatkozik a „gazdáiddal, Ursulával és Weberrel”

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Nácizmus után rasszizmus a Tiszában? A debreceni képviselőjelölt-jelölt diszkójában rejtegették a romagyilkosság fegyvereit

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban