
Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának

Az Index.hu beszámolója szerint vasárnap Budapesten szolidaritási menetet és kiállításmegnyitót tartottak az ukrajnai háború negyedik évfordulója alkalmából. A fővárosi Városháza parkból induló eseményen több közéleti szereplő is felszólalt, majd a résztvevők az orosz nagykövetség elé vonultak.
A rendezvényen beszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester, Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete, Viktorija Petrovszka, a Fővárosi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.
Az Index idézi a rendezvényen elhangzottakat, Niedermüller Péter beszédében élesen bírálta a magyar kormányt is: „Nehezemre esik kimondani, de ki kell, mert az egyenes beszéd a legfontosabb: a magyar kormány gyalázatos módon támogatja Oroszországot ebben a háborúban, a megtámadottat bünteti, fenyegeti és szidalmazza.”
Niedermüller szerint ugyanakkor ez nem a magyar társadalom, hanem a kormány politikája, és hangsúlyozta: „támogatjuk Ukrajnának az Európai Unióba való minél előbbi belépését”.
„Bocsánatot kérünk”
Karácsony Gergely beszédében arról szólt, hogy a kiállítás „ott kezdi el megmutatni Ukrajna elmúlt négy évét, ahol megszűnnek a szavak”. Úgy fogalmazott: „Az ukrán gyermekek négy éve nem tudnak jól aludni, így nekünk is át kell gondolnunk az álmainkat.”
Szerinte Magyarország nem azonos a kormányával, amely „a gonosz hűbérese lett”. A főpolgármester kijelentette: „bocsánatot kérünk” – a kormány politikája, a „hazug plakátok” és a „hős nagykövetre uszított propagandisták” miatt.
Karácsony szerint a magyarok békét kívánnak Ukrajnának, de a „béke nem lehet sem kapituláció, sem diktátum”. Úgy véli, a legmélyebb kérdés az, mit lehet visszaadni a gyerekeknek, „mert csak így fogunk tudni a gyermekeink szemébe nézni”.
A beszédeket követően a résztvevők az orosz nagykövetség elé vonultak, amit a szervezők a „szolidaritás menetének” neveztek.
A nyitókép illusztráció: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának

Szijjártó Péter nem kímélte a magyarul posztoló Zelenszkijt a kárpátaljai magyarok helyzete miatt

Eddig sosem látott videó került ki az internetre a verekedő Magyar Péterről

Orbán Balázs szerint a végén csak kiderült az igazság

Orbán Balázs: Magyar Péter is pontosan tudta, hogy a brüsszeli főnökei g*ci nagy háborúra készülnek

Deák Dániel leleplezte a Tisza Pártot – őket képviselik valójában

Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje

Orbán Viktor: Azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel