
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Orbán Viktor kormányfő Navracsics Tibor mellett kampányolt kedden a Veszprém vármegyei 3-as körzetben, és azt mondta, hogy magabiztosan vezet a Fidesz az ország ezen részén. A Mandiner korábban részletesen bemutatta az Orbán Viktor által közölt számokat.
A lap most újabb három egyéni választókerület felmérését szerezte meg a listás szavazati arányokról. Nézzük is a pontos számokat!
A Nógrád vármegyei 1-es számú körzetben (Salgótarján és Pásztó környéke), ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:

A fenti két körzet mellett megszereztük a Pest vármegyei 9-es körzet kutatását is. Ennek a körzetnek a központja Ráckeve, de ide tartozik még többek között Kiskunlacháza, Ócsa, Taksony és Tököl is. Ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:

A mostani ellenzéki intézetek által készített mandátumbecslések tiszás győzelmet jeleznek előre ebben a választókerületben. Ezzel szemben a Mandiner birtokában lévő kutatás szerint magabiztos előnnyel fordul rá a kampányhajrára a Fidesz ebben a választókerületben is!
A budapesti Pest vármegyei 9-es választókerület Budapest agglomerációjának számít. Az ellenzéki intézetek és elemzők ezeket a Budapest-környéki körzeteket szinte minden esetben a Tiszának adják a mandátumbecslések során. Ha pedig meglepő módon a Fidesz ekkora előnnyel bír egy agglomerációs körzetben, akkor a Nézőpont Intézet és az Alapjogokért Központ Fidesz-előnyt mutató országos pártpreferencia kutatásai állhatnak közel a valósághoz, szemben az ellenzéki intézet számaival.
Nyitókép: MTI/Marjai János

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter