
Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

Már 10 órára, az ajánlóívek felvétele után egy órával összegyűjtöttétek az induláshoz szükséges ajánlások sokszorosát – közölte Magyar Péter,a Tisza vezetője még szombaton.
Ezzel szemben a Tolna megyei 3-as választókerületben a legfrissebb adatok szerint egyedül csak Süli János, a Fidesz-KDNP jelöltje gyűjtötte össze az induláshoz szükséges ajánlást. Cseh Tamás, a Tisza jelöltje csak átvette az íveket, aláírást még nem adott le - részletezte a Mandiner.
Mint arról korábban a Mandiner beszámolt, az Alapjogokért Központ közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, hogy Magyar Péter állítása a Tisza Párt által gyűjtött aláírások számáról jelentősen eltért a valóságtól. A pártelnök szombat délig több mint 250 ezer ajánlásról beszélt országosan, azonban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hivatalos adatai szerint a hivatalos zárásáig, délután 16 óráig csupán mintegy 110 ezer aláírás érkezett.
Az adatok szerint a Tisza Párt 16 óráig összesen 13 806 ívet nyújtott be, egy íven pedig legfeljebb nyolc aláírás szerepelhetett. Ez alapján a ténylegesen leadott ajánlások száma jelentősen elmaradt a bejelentett 250 ezertől.
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP 24 523 ívet adott le, ami közel 196 ezer ajánlást jelent, nagyságrendileg 85 ezerrel többet, mint a Tisza Párt.
Az Alapjogokért Központ szerint a Tisza Párt kezdetektől inkább látszatpolitikát folytatott: pártnak tűnik, de valójában digitális mozgalom, és a látszólagos kutatási vezetés, a programjuk vagy a magyar érdekek képviselete is sokszor illúzió. Az ajánlásgyűjtés sem kivétel: Magyar Péter állításai jelentősen eltértek a hivatalos számoktól, ami a párt látszatjellegét ismét igazolja.
A bejegyzés rávilágít arra is, hogy Magyar Péter korábban más ügyekben – például az Európai Parlamenti mandátuma, a mentelmi joga vagy a párt programja kapcsán – is többször megtévesztette a választókat, így az újabb eltérés a valóságtól folytatja ezt a tendenciát.
Fölényes Fidesz győzelem! Peti! A számok nem hazudnak, csak te”
– írta Facebook-oldalán Kocsis Máté.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

A Hősök terén mutogatta a heréjét egy tiszás rapper, botrányba fulladt Puzsér Róbert rendezvénye

Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá, Fidesz!

Megint a rezsicsökkentést támadja, és az eltörlését követeli Magyar Péter energetikai szakértője

A Fidesz egyre több, a Tiszához köthető választási visszaélésről kap bejelentést

A Fidesz fog kormányt alakítani, bukta lesz a Tiszának! – szögezte le Orbán Balázs egy amerikai kutatás alapján

Szijjártó Péter: csak a nemzeti kormány képes kimaradni a háborúból

Deutsch Tamás: Magyar Péter átvert mindenkit, és tőle aztán senki ne várja, hogy kint tartja Magyarországot a háborúból!

Dömötör Csaba: a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására

Egykori barátai tálalnak ki Magyar Péterről - Videó

Brüsszel és Magyar Péter háborúba sodornák Magyarországot, állítsuk meg őket!

Orbán Viktor Rónai Egonnál: Készen állok a folytatásra, győzni fogunk