
Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Vélhetően maga Magyar Péter sem számolt azzal, hogy ekkora botrány robban ki abból, hogy részt vett egy olyan bulin – egyesek szerint orgián –, ahol a drog ott hevert az asztalon. Hont András is reagált közösségi oldalán Magyar Péter legújabb kábítószer-botrányára. „Egy EP-mandátummal a zsebében a frissen kihívóvá vált politikai erő vezetőjeként elmegy bulikázni egy általa nem ismert helyre. Mindezt egy olyan hölgy invitálására, aki addigra a selyemmegváltó elmondása szerint legalább egyszer megzsarolta” – idézte fel saját szavaival az eseményeket a publicista.

Amint az újságíró a saját közösségi oldalán leírta, véleménye szerint azért ilyen rohadt ideges mindenki értelmiségi körökben, mert érzik, hogy az összes elemében szürreális sztorit sikerült beszopniuk két éve, és hogy ezzel ne kelljen szembesülniük, másokkal kiabálnak. Például a titokzatos szobáról készült felvételről (ha létezik egyáltalán) ellentmondást nem tűrően ordibálják, hogy milyen mesterkedés áll a háttérben, és semmi mással nem szabad foglalkozni, csak a galád összeesküvő leleplezésével.
A helyen valami gyanús anyagot lát ugyan, meg szavaiból kivehetően feltételezi is, hogy ott boldogan cuccoznak, de ő átmegy a másik szobába (van ilyen?), és megdugja a nőt. Majd ott alszik másnap délig”
– hívta fel a figyelmet a történet Magyar Péter által ismertetett változatának számos kérdést felvető pontjaira. Majd a posztot így zárja: „Az Isten is miniszterelnöknek teremtette."
Nyitókép: MTI

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására