
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

– Én, a kétarcú címmel hamarosan képregényt indítunk Magyar Péterről – harangozta be új kiadványát közösségi oldalán a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. A kiadvány célja, hogy leleplezzék a Tisza-vezér Janus-arcúságát, hamis, kettős politikáját. A bejegyzés szerint a képregényt március 2-tól lehet kapni a boltokban, de aki regisztrál a ketarc.hu honlapon, annak el is postázzák az előzetest.
A kiadvány bejelentésekor azt mondták: Magyar Péter itthon kínosan ügyel rá, hogy a fontos témákban ne foglaljon állást, a kérdésekre mindig azt igyekszik válaszolni, amiről úgy gondolja, hogy hallani szeretnék az emberek. – Az arcodba mosolyog, mindenféle mesét és ígéretet elmond, aztán ezekről rendre kiderül, hogy semmi sem igaz belőlük – fogalmaztak.
Rámutattak: mindeközben a Tisza vezére Brüsszelben már rég lepaktált a főnökeivel,Ursula von der Leyennel és Manfred Weberrel.
Támogatásukért cserébe képviselői felvették az ukrán zászlós pólót, megtapsolták Zelenszkijt, és aláírták a migrációs paktumot is
– emlékeztettek, hozzátéve: kérésükre Magyar Péterék a globális nagytőkével, az energialobbival és a bankárokkal is szövetkeztek.
A Tisza elnöke pedig „bankárt és energialobbistát is a csapatába vett, akik egyből kikotyogták, hogy kitiltják az olcsó orosz olajat és eltörlik a bankadót”.
Nyitókép: Nemzeti Ellenállás Mozgalom Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár