
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Már 15 éve építjük a család alapú Magyarországot
– mondta Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjén Budapesten a Várkert Bazárban. A kormányfő emlékeztetett, hogy a családokat az édesanyák tartják össze, őket kell megerősíteni.
Magyarországnak csak akkor van jövője, ha az édesanyák anyagi biztonságban érezhetik magukat gyermekeikkel – emelte ki a kormányfő.
Felhívta a figyelmet: ma félmillió, a következő három évben már egymillió magyar édesanya válik adómentessé élethossziglan.
Ha 2010-ben nem vezettük volna be a családtámogatási rendszert, ma kétszázezerrel kevesebb gyermek lenne hazánkban. Erre pedig büszke lehet a kormány
– jegyezte meg.
A kormány azon dolgozik, hogy egyre több pénz maradjon a családok zsebében, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. Ennek keretében júliustól adómentes lett a csed, a gyed és az örökbefogadói díj, 2025 októberétől a háromgyermekes anyák, 2026 januárjától a 30 év alatti anyák, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák teljes szja-mentességben részesülnek – emelte ki pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A szaktárca hozzátette, hogy ezenfelül a kormány 2026-ra két lépcsőben megduplázta a családi adókedvezményt is, mert Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar embereknél van a helyük.
Kiemelték, hogy 2026-ban eddig már csaknem hetvenezren kérték az anyakedvezményeket online a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). Tavaly összesen mintegy 240 ezer három- vagy többgyermekes édesanya töltötte ki az adóelőleg-nyilatkozatot, nekik folytatólagosan jár a kedvezmény, és nekik nem is kellett újra nyilatkozniuk idén, az szja-mentesség a januári fizetésükben automatikusan érvényesül.
Az édesanyáknak járó kedvezmény akkor sem vész el, ha valaki elfelejtett januárban nyilatkozni. A januárra járó kedvezmény jövőre, az éves szja-bevallásban kérhető vissza. Azonban a nyilatkozatot érdemes minél előbb pótolni, hogy már a februári fizetésben érvényesüljön a kedvezmény. Minden édesanya választhat: vagy a munkáltatójánál tölti ki és adja le az adókedvezményről szóló adóelőleg-nyilatkozatot, vagy használja a NAV honlapján elérhető online nyomtatványkitöltő alkalmazást.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek