
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Dömötör hozzátette: Manfred Weber - a fideszes képviselő fogalmazása szerint "Magyar Péter frakciós főnöke" - már üdvözölte is a döntést azzal, hogy "tisztelet Uruguaynak és Argentínának".
A fideszes EP-képviselő úgy fogalmazott: Dél-Amerikának megadják a tiszteletet, az európai gazdák tiltakozását viszont - tüntetések sorozata után is - félresöprik. Állítása szerint a gazdáknak kevesebb támogatásból kell majd versenyezniük a világ legnagyobb agrárcégeivel. "Az, amit művelnek, célzott merénylet az európai mezőgazdaság ellen" - írta, hozzátéve: szerinte nincs annyi "pózolós kép", amellyel Magyar Péter el tudná fedni, hogy ezt mindvégig a saját frakciója erőltette.
Győri Enikő, a Fidesz uniós parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében azt írta: az Európai Bizottság végleg cserbenhagyja a gazdákat és letér a demokrácia útjáról. Közölte: miután Argentína és Uruguay törvényhozása jóváhagyta az EU-Mercosur megállapodást, sejteni lehetett, hogy az Európai Bizottság bejelenti a megállapodás kereskedelmi részének ideiglenes alkalmazását.
Győri Enikő szerint azzal, hogy az Európai Bizottság nem várja meg az Európai Parlament állásfoglalását, teljes mértékben szembemegy a szerződésekben lefektetett eljárással. Úgy fogalmazott: az Európai Bizottság letért a demokratikus útról és jogi kiskapukon közlekedik.
Hozzátette: a bizottság nem veszi figyelembe az Európai Parlament januárban megfogalmazott aggályait, amelyek alapján a megállapodást az Európai Unió Bírósága elé terjesztették, ezért a transzparencia jegyében illett volna megvárni a bíróság álláspontját.
"Röviden: az Európai Bizottság nem tiszteli sem az uniós jogrendszert, sem a demokratikus eljárásokat. A gazdák pedig feketén-fehéren megkapták: aggodalmaik nem számítanak"
- fogalmazott a fideszes EP-képviselő.
Álláspontja szerint a termelőknek kevesebb pénzből, nagyobb és tisztességtelen versenyben, eltérő feltételek mellett kellene gazdálkodniuk. Úgy vélte: Ukrajna és más külső országok fontosabbak, mint azok, akik a magas minőségű európai élelmiszert megtermelik.
Győri Enikő hozzátette: az európai gazdák a Patriótákra továbbra is számíthatnak, és a jövőben is küzdeni fognak értük. Megfogalmazása szerint "most már látszik: csak ránk számíthatnak".
Nyitókép: Dömötör Csaba hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár