
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Tegnap meglőtték Nagytevel polgármesterét a hivatalában, amiből Magyar Péter azonnal politikai hasznot próbált húzni, és azt sugalmazta, hogy azért támadtak rá Orbán Sándorra, mert fogadta a hivatalában a Tisza helyi jelöltjét is
− írja a Facebook-posztjában Deák Dániel, majd hozzáteszi, a kórházban ehhez képest a Fidesz helyi jelöltje, Takács Péter egészségügyi államtitkár látogatta meg, akinek ezt meg is köszönte a meglőtt polgármester.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője közölte, a polgármester a kórházból azt üzente: két műtéttel eltávolították a lövedékeket, és nagy köszönettel tartozik a mentőknek, az operáló orvosi csapatnak és az ápolóknak, akik példaszerűen és profin végezték a munkájukat.
Az eset kapcsán elmondta:
a tettes négy nappal ezelőtt kapott segélyt, a házát se akarta elbontatni senki, nagyjából egy éve neki komoly mentális problémái vannak.
Mint mesélte, egy békés beszélgetés után felállt, hogy távozik, majd előkapta a pisztolyt, és azzal a kilátással, hogy
akkor ennek most vége van,
háromszor rálőtt egy riasztópisztollyal.
Mint fogalmazott:
felháborítja, hogy vannak, akik politikai töltetet adnak a dolognak, holott ilyenről szó sincs.
Fotó: Képernyőfotó/Tények

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár