
Szentkirályi Alexandra is beszélt a megtámadott fideszes aktivistával

A háború kitörésének negyedik évfordulójára több uniós vezető − köztük Ursula von der Leyen − érkezett Kijevbe, s a tárgyalásaik eredményeként folytatódik a háború. Az Európai Bizottság elnöke az X közösségi portálon kijelentette: „egyértelmű üzenetet szeretne küldeni az ukrán népnek és a támadónak is: nem adjuk fel, amíg a béke helyre nem áll”.
Volodimir Zelenszkij pedig egy lapinterjúban
felszólította az Európai Uniót arra is, hogy vessen véget a köntörfalazásnak, és jelölje ki Ukrajna EU-csatlakozásának időpontját.
Az ukrán elnök hozzátette: ez az időpont akár 2027 is lehet. Zelenszkij szerint nem szabad megengedni egy olyan helyzet kialakulását, amelyben Oroszország 50 évig akadályozza Ukrajna uniós tagságát.
António Costa, az Európai Tanács elnöke Kijevben kijelentette,
nyomást gyakorol Magyarországra, hogy ne blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt.
Orbán Viktor elutasította az ukránpárti nyomásgyakorlást. Úgy fogalmazott, ezzel Brüsszel ismét bebizonyította, hogy az európai állampolgárok helyett Ukrajna érdekeit képviseli. A magyar miniszterelnök a kijevi találkozót is értékelte, közölte:
Kijevben nagy összegyülekezés volt: Von der Leyennel az élen az európai vezetők megállapodtak Zelenszkijjel, folytatják a háborút. Közben még mindig fennáll Magyarországgal szemben az ukránok által bevezetett olajembargó. Nekünk most ezzel kell első helyen foglalkozni, ezt kell áttörnünk, ezt kell letörnünk.
Azt is mondta: a háborús terv része, hogy minden európai országot bele kell vinni ebbe a háborúba. A nemzeti kormány azonban erre nemet mond,
ezért szeretnének egy olyan kormányt, egy Tisza-kormányt, amely igent mond, erre nézve meg is kötötték Magyar Péterrel és a Tiszával a megállapodást, ebben a bizonyos müncheni titkos paktumban.
„Ez a választás tétje. Ha ki akarunk maradni a háborúból, ha a biztonság a fontos, akkor nemzeti kormány, ha változtatunk, és bemegyünk a háborúba, akkor Tisza Párt, én javaslom, hogy szavazzunk a biztonságra” − jelentette ki Orbán Viktor.
Magyarország és Szlovákia a végsőkig ellenáll az ukrán zsarolásnak
− ezt már Szijjártó Péter írta a Facebookon. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Ukrajna politikai zsarolást követ el Magyarországgal és Szlovákiával szemben, a kijevi vezetés azt hazudja, hogy a Barátság vezeték sérülése miatt nem tudják újraindítani a kőolajszállítást, miközben az igazság ezzel szemben az, hogy a vezetéknek semmi baja nincsen.

Az ukránok olajellátási válságot akarnak okozni nálunk… de mi sem most jöttünk le a falvédőről. A szlovák kormánnyal közösen megvédjük magunkat. A tartalékok felszabadításáról meghoztuk a szükséges döntéseket, a MOL pedig megrendelte a szükséges mennyiségeket a tengeri útvonalon
− hangsúlyozta.
Megerősítettük, hogy mindvégig kitartunk egymás mellett, s arról is biztosítottam Denisa Saková szlovák energiaminisztert, hogy mindaddig, amíg az ukránok szórakoznak velünk, mi blokkolunk minden olyan brüsszeli döntést, amelyek az ukránok érdekeit szolgálnák” − tette hozzá.
Orbán Balázs pontos helyzetképet adott arról, mi történne, ha engednénk az ukrán háborús zsarolásnak: ezer forint lenne a benzin, és összeomlana a magyar gazdaság. A miniszterelnök politikai igazgatója a Facebookon közzétett videónyilatkozatában azt mondta, a háború borzalom, de tönkretenni magunkat nem vagyunk hajlandóak. Azt is közölte,
nem válunk le az olcsó orosz energiáról, és nem kockáztatjuk a jövőnket, a biztonságunkat azzal, hogy az ukránokkal egy Európába kerülünk.
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az üzemanyag brutális megemelkedése mellett a rezsi ára is háromszorosa lenne a mostaninak.
De nem rejtette véka alá a véleményét Vitályos Eszter sem. Kijelentette, az elmúlt napokban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyar Péter lepaktált azokkal, akik háborúba és üzemanyagválságba akarják taszítani Magyarországot.
Lepaktált a háborúpárti brüsszeli elittel, amely felelőtlenül sodorja Európát ebbe a háborúba. Amely vég nélkül önti az európai emberek pénzét Ukrajnába. Amely már egészen ott tart, hogy nyíltan beszél magyar katonák háborúba küldéséről"
− mutatott rá. A kormányszóvivő úgy folytatta: Magyar Péter lepaktált a magyarokat fenyegető ukrán vezetéssel is, azzal a vezetéssel, amely hetek óta blokkolja a kőolajszállítást Magyarország felé, azzal, amely megtámadta a Barátság-vezetéket, azzal, amely katonai beavatkozással és erőszakkal fenyegeti a magyarokat.
A Tisza bizony összejátszik a háborúpárti ukrán vezetéssel és a brüsszeli elittel"
− állapította meg, és hozzátette, ez kőkeményen Magyarország békéjéről, biztonságáról, és energiájáról szól.
Fotó: Ursula von der Leyen X-oldala

Szentkirályi Alexandra is beszélt a megtámadott fideszes aktivistával

Dömötör Csaba: az Európai Parlament néppárti koalíciója kedden határozatban állt ki a háború folytatása mellett

Szijjártó Péter: akik ma blokkolják a Barátság kőolajvezetéket, ugyanazok, mint akik felrobbantották az Északi Áramlatot

Most először mondta ki nyíltan Brüsszel: Magyarországnak katonákat kell küldenie Ukrajnába (VIDEÓ)

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, mégis berántana mindenkit

Orbán Viktor: Az orosz olaj leállítása 1000 forintos benzinárat hozna

Ez tényleg nem játék, ezért lehet ezer forint a benzin ára

Orbán Viktor: Magyarország nem zsarolható!

A bal kezében ott volt a sniccer, a jobb kezével ütött – megszólalt a megtámadott fideszes aktivista

Szijjártó Péter: most először hangzott el elvárásként, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába

Friss mérés: öt százalékponttal vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt

Menczer: A Tisza az ukránok, a Shell és Brüsszel oldalára állt